Munkaalapú társadalom

2023.01.06. 09:40

Továbbra is csúcson a foglalkoztatottság Magyarországon

A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 2022 novemberében 4 millió 706 ezer volt, 29 ezerrel több, mint egy éve – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

MTI

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Tavaly a szeptember-novemberi háromhónapos időszak átlagában az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 26 ezerrel több, 4 millió 713 ezer volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 26 ezerrel és a külföldön dolgozóké 16 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 16 ezerrel csökkent.

Szeptember-novemberben a 15-64 évesek közül 4 millió 597 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,6 százalék volt.

A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 434 ezret tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79 százalék volt.

A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 10 ezerrel, 2 millió 163 ezerre, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 70,2 százalékra emelkedett.

A fiatalok – 15-24 éves – korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 277 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 28,2 százalékra emelkedett.

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú – 25-54 éves – népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,2 százalékponttal, 88 százalékra, míg az idősebb – 55-64 éves – korosztályban 2,5 százalékponttal, 66,9 százalékra emelkedett.

„A kormány munkahelyvédelmi akcióterve eredményesen védi meg a családokat és a teljes foglalkoztatottságot”

– reagált a Központi Statisztikai Hivatal közlésére a Facebookon Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Nagy Márton: a gazdasági védvonal sikeresen védi a teljes foglalkoztatottságot

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a vállalkozások stabilitásának megőrzését és a versenyképesség további növekedését célzó intézkedések sikeresek, hiszen 2022 novemberében Magyarországon már hatodik hónapja haladta meg a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma, 4 millió 706 ezret elérve – értékelte az adatokat a gazdaságfejlesztési miniszter.

Nagy Márton pénteki közleményében kiemelte: ez azt jelenti, hogy 2021 novemberéhez képest a foglalkoztatottak létszáma 28,9 ezerrel volt magasabb, miközben a munkanélküliség szintje (3,8 százalék) továbbra is jelentősen alacsonyabb a 6 százalékos uniós átlagnál, és lényegesen kevesebb, mint a 2010-es, kormányváltás előtti 11 százalék.

A közlemény szerint a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására – amelyek falnak vezették az európai növekedést, konjunktúrát – a kormány már több mint 2 ezer milliárd forintos védvonalat dolgozott ki. Ennek keretében a kormány többek közt kamatstopot vezetett be a kkv-k számára, célzott támogatást nyújt az energiaintenzív kkv-knak és rendkívül kedvező kamatozású hiteleket biztosít a Széchenyi Kártya Programon keresztül – fejtette ki a miniszter.

A napvilágot látott adatok tehát rávilágítanak, hogy Magyarországon aki akar, az tud is dolgozni. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem csak elhelyezkedni lehetséges a hazai munkaerőpiacon, hanem meg is éri dolgozni, hiszen 2010 óta az átlagbér már 2,5-szeresére emelkedett és meghaladja az 510 ezer forintot, a minimálbér pedig magasabb, mint a szocialista kormányok alatt az átlagbér volt – fogalmazott Nagy Márton.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában