Versek

2023.03.20. 19:00

A századik életévébe lépett Vilma néni 23 Petőfi-verssel tiszteleg a bicentenáriumon - videó

Petőfi születésének 200. évfordulójára, 2023-ban a költő 23 versét tanulta meg a 100 éves Hegymegi Jánosné. Vilma néni néhány éve teljesen elveszítette a látását – a verseket Farkas Lászlóné Katalin nyugdíjas magyartanár segítségével memorizálta, aki 14 évig Szombathelyen tanított.

Tóth Kata

Hegymegi Jánosné Vilma néni az otthonában

Forrás: VN/ Hegymegi Erzsébet

Aki reggelente rendszeresen hallgatja a Magyar Katolikus Rádiót, az a Templom-tér-kép műsor múlt vasárnapi adásában és már korábban is hallhatta verset mondani Hegymegi Jánosné Vörös Vilmát, aki éppen Petőfi után 100 évvel született. "Mondád, anyám, hogy álmainkat Éjente festi égi kéz; Az álom ablak, melyen által Lelkünk szeme jövőbe néz” – először a Jövendölés című verset hallhattuk vasárnap, aztán a Távolból, az Érik a gabona, a Befordúltam a konyhára, az Est, a Fekete kenyér, a Fa leszek, ha... és A magyar nemes címűt. Az idős asszony Farkas Lászlóné (78) segítségével fogott hozzá a verstanuláshoz. A tanárnő 1978-tól 1992-ig magyart és oroszt tanított Szombathelyen az Úttörő Utcai, majd a Derkovits Gyula Általános Iskolában. Vasban néhány volt tanítványával még tartja a kapcsolatot, a családjával azóta Budakeszire költöztek. A Vilma nénivel való megismerkedésére így emlékszik:

– Férjemet a Budai Irgalmasrendi Kórházban műtötték 2011-ben.Ő mérnök, szabadidejében a Budakeszi Erkel Ferenc Kamarakórus kórusvezetője, és a felépülése után felajánlotta, hogy orgonál a kórház területén található kis kápolnában tartott szentmiséken. A kápolnába járt egy ősz hajú, idős asszony, aki akkor már alig látott. Mellé szegődtünk, elkísértük a szentmisékre, utána hazakísértük, később telefonon is beszélgettünk. Egyszer megemlítette Vilma néni: nagyon szereti a verseket, szívesen felidézné a Himnuszt és a Szózatot. Telefonon keresztül átvettük mindkettőt, és megbeszéltük, húsvétra új verset is tanulunk. Nagypéntekre Vilma néni tudta Szedő Dénes egyik versét, a következő évben Reviczky Gyula Feltámadását.

 Tavaly a Békemeneten elhangzott Márai Sándor Mennyből az angyala. Erről meséltem neki, meghallgatta, és gyönyörűen megtanulta azt is. A Katolikus rádióban tavaly december 25-én – Vilma néni születésnapján – elhangzott, vele készült interjúban karácsonyi verset is mond: 3-4 hét alatt memorizálta Ady Endre Karácsonyát. Tavaly a Márai-vers után pedig továbbiakat akart tanulni. A rádióban hallott a Petőfi-évfordulóról, és arra gondolt, az ő költeményeit, szám szerint 23-at kellene az alkalomból feleleveníteni. Júniusban vetette fel, kiválasztottuk Petőfi ismert verseihez az újakat. Naponta gyakoroltunk, lelkes volt, sohasem csüggedt el. Vilma néni határozott egyéniség, céltudatos, mély érzésű, mélyen vallásos és szereti a szép gondolatokat, verseket. Jó szíve, hite, akarata lelkesítheti a fiatalokat és példát adhat a korosztályának – mondja róla a tanárnő.

Vilma néni pedig Katalin türelmét dicséri, és hogy szívvel-lélekkel segített neki. – Iskolás koromban szerettem Petőfit. A Jövendölést, amiben benne foglaltatik a hitvallása és az önbizalma – „Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő-fiadnak. Anyám, soká, örökkön él” – meg kellett tanulnom, a többi kiválasztott versét nagyjából ismertem. Már karácsony előtt el tudtam mondani mind a 23-at – Kati érdeme is, hogy sikerült – lelkesedik, és folytatja: – Ha Isten segít, karácsonykor százéves leszek – az utódaim eltehetik emlékbe a verseket. A verstanulással most fölhagytam. Az Idősek imáját még megtanulnám. Sok hosszú imát tudok, többet mindennap elmondok, ezt is hozzáfűzném.

Azt csak a végén hozza szóba: nagy baja, hogy nem lát. – Ez nem betegség, csak kellemetlen megélni. Érdekes módon a fekete helyett minden fehér előttem. Sajnálom, hogy a családomat nem látom, de próbálok megalkudni a sorssal, és őrzöm ezután is a hitemet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában