Felelős szülők

2023.11.09. 11:30

Nagyon fontosak a szülői minták - A családállítás a gyermekek sok tünetére magyarázatot adhat, megoldást hozhat

Milyen kérdésekre ad választ és hogyan működik a családállítás? Milyen esetekben lehet rá szükség? Lukóczki Renáta masszázsterapeuta, lélekmasszőrrel beszélgettünk a módszerről, azon belül arról, hogy milyen hatással vannak a gyerekekre a szülői minták.

Tóth Katalin

Lukóczki Renáta: Miután a szülő elmondta a problémát, a gyermekkel állatfigurák segítségével megjelenítjük az adott témához szükséges szereplőket

Forrás: Cseh Gábor

Bert Hellinger pszichoterapeuta fedezte fel, hogysorsunk elválaszthatatlanul összefügg családunk tagjainak sorsával, felmenőink életével, eseményeivel. Testi-lelki problémáinkat nem lehet csak a saját életünk eseményei alapján megérteni. „Elmélete szerint a családot egy közös családi lélek mozgatja, amely igen távoli családtagok sorsa közt is szoros kapcsolatot teremthet. A Hellinger-féle családállítás során a csoport tagjai a térben megjelenítik, „felállítják” az adott család viszonyait. Hellinger úgy fogalmazott: „A szisztematikus családterápia arról szól, hogy megállapítsuk, hogy a páciensnek kötése van-e a tágabban vett családja valamelyik korábban élt tagjának sorsához. A családállítás tudja ezt napvilágra hozni. Amennyiben fény derül a kötésre, az illető könnyebben tud megszabadulni tőle.” A módszer nem gyógyít, ám mély változásokat tud elindítani.

– Jó önismereti módszer a családállítás, egy alternatív terápiás megközelítés, ami nem minősül pszichoterápiás módszernek. A segítségével a dolgok mögé nézhetünk, sok kérdésre választ kaphatunk. Olyan elakadásainkra például, amelyekre nem találunk a fizikai életünkben magyarázatot. Az egyik legnagyobb előnye, hogy nemcsak a gyermekkorunkra és a minket ért hatásokra terjed ki, hanem transzgenerációs kontextusban is vizsgálja ezeket. Minden felmenőnk átélt traumája, félelme, meghurcoltatása ugyanis ránk is hatással van, függetlenül attól, hogy ismertük őket vagy nem. Félelemeiket, fóbiáikat, függőségeiket is örökölhetjük, ahogyan a szemünk színét. A családban vannak a problémák és a megoldások is, csak néha sokáig vissza kell nyúlnunk, amíg rájuk lelünk – ezt már Lukóczki Renáta mondja, és hozzáteszi: az „állításban” – visszamenőleg is – mindenki gyógyul.

A gyerekek sok tünetére – agressziójukra, betegségükre (például a láz), iskolai problémákra, magatartászavarokra – megoldást hozhat a családállítás, ami a tudattalan szintjén dolgozik. Olyan lenyomatokat, mintákat, azonosulásokat kutat, amelyek a tudatos szinten nem vagy csak részlegesen hozzáférhetők. A gyerekek még nem tudják pontosan megfogalmazni, csak testi vagy lelki tünettel jelezni, hogy mi vagy ki bántotta őket, miért fáj a hasuk, fejük, lázasodnak bebizonyos tanórák előtt, miért pisilnek be, szoronganak, miért éreznek irreális félelmet, betegednek meg éppen az őszi/téli szünetben – mindezeket jól fel lehet térképezni a rendszerrel. Ha megoldást keresünk egy kialakult helyzetre, a szülőknek érdemes önvizsgálatot tartani. A megjelent tünet a szülőkben vagy a szülők kapcsolatában is gyökerezhet.

 

Rákérdeztünk arra is, hogyan történik, milyen hosszú egy állítás. Lehet-e tudni, hogy merre halad a történet, és hogy ugyanarra a problémára minden családban ugyanaz-e a megoldás.

– Általában csoportos formában zajlik, de egyéni is lehet. A gyermekekkel az egyéni állítás során négyszemközt jelenítjük meg a folyamatokat. A tudatalattiból a tudatos szintre kerülnek fel például a konfliktusok, ezáltal oldódnak a blokkok. Egy példán szemléltetve: miután a szülő elmondta a problémát, a gyermekkel állatfigurák segítségével megjelenítjük az adott témához szükséges szereplőket. Ilyenkor a gyermeknek sem mondom meg, ki képvisel kit, csak megkérem, hogy miközben én gondolok valakire, válasszon egy állatot neki. Majd megkérdezem például: hogyan érzi magát ez a zsiráf? Általában pontosan el tudják mondani, hogy az adott szereplőben, mondjuk az őket bántó osztálytársban mi játszódhat le. Utána megkérem, hogy helyezzék el az állatokat, melyek az összetartozók stb. Ráhangolódunk a karakterekre, bevonjuk őket a térbe. Az adott problémára keressük a megoldást, azt, hogy hol van az elakadás, ami a gondot okozhatta. A problémákra minden családban más a megoldás, fontos, hogy a szülők is készen legyenek erre lélekben. Már az biztató, ha nyitnak az alternatív terápiák felé. Az állítások után pozitív irányba változnak a dolgok. Mindezt a gyerekek úgy élik meg, hogy játszottak, egy jó mesében vettek részt az állatokkal. Tizennégy éves kor alatt a szülő kérhet állítást a gyerek problémájára. Tizennégy és 18 év között a gyermek is részt vehet felnőtt csoportokon és kérhet állítást, a szülő beleegyezése és kísérete mellett. Ha kisgyermek érkezik, a szülő jelen van, kicsit távolabbról figyel – tudjuk meg Renátától, aki azt tapasztalja, hogy a szülők szerencsére egyre tudatosabban figyelnek a gyermekeik lelkére. Arról is beszél, hogy mikor nem ajánlott a módszer: ha a gyermek „kézzel-lábbal tiltakozik”, és nem lehet vele együttműködni; ha gyógyszeres kezelés alatt áll vagy ha beteg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában