Kitolták az eljárást

2024.03.03. 08:00

Ajánlatok bölcsődére - Bükfürdőn pedig kialakítják a kávézót

A tervek szerint a tavasz végén kezdődhet el Bükön, az óvodával szembeni területen a bölcsőde megépítése. Az önkormányzat még tavaly írta ki a kivitelezésről szóló közbeszerzési eljárást, a határidő február vége lett volna.

Horváth László

Ilyen lesz a kávézó Bükfürdőn

A hír megmozgatta az építőipari vállalkozásokat, ugyanis sokan, 29-en érdeklődtek. Ahhoz, hogy megválaszolják a felmerült kérdéseket, az eljárást március közepéig kitolták.

Dr. Németh Sándor polgármester felidézte, a bölcsődében négy csoport kap majd helyet, az óvodában lévő bölcsődei csoport is ide költözik ki. Az ingatlanon lévő egykori tűzoltószertárt már korábban elbontották, a közműveket pedig kiépítették.  A beruházásra a város 600 millió forintos pályázatot nyert el. 

Közben az már kiderült, ki rendezheti be a kávézót Bükfürdőn, ezzel pedig az utolsó elem is a helyére került a Termál téren. A helyiséget teljesen fel kel szerelni, kezdve a konyhával, a vendégtérrel, a kerthelyiséggel. Dr. Németh Sándor úgy számol, kávézó a nyár végén meg is nyithat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában