Vizsgálják a körülményeket

2024.03.11. 17:18

Tart az M1-es autópálya tömegbalesetének a vizsgálata, a biztosítók már több mint 100 milliót fizettek

A tavaly márciusi tömegbaleset vizsgálatai még tartanak, de az érintetteknek már több mint száz milliót fizettek ki a biztosítók.

Vaol.hu

Forrás: Police.hu

Március 11-én volt egy éve, hogy az M1-es autópályán tömeges karambol történt, amely egy áldozatot, 39 sérültet követelt miközben a 41 érintett gépjármű közül 19 szenvedett totálkárt. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleménye szerint a tömeges baleset hatósági vizsgálata még nem zárult le, de a magyarországi biztosítótársaságok már több mint száznegyven millió forint jogcím nélküli előleget fizettek ki a károsultaknak, és ennél is nagyobb összeget tartalékolnak a további kifizetésekre. Emellett a törvényes jogalap szerint kártalanítják a vétlen károsultakat - írja a kisalfold.hu

Mint várható volt, a felelősség vizsgálatának a kérdése hosszasan elhúzódik. Ilyen, az egyetlen helyszínen több mint húsz gépjárművet érintő balesetekre hozták létre több mint tíz évvel ezelőtt a magyarországi biztosítók a törvényi kötelezettségeiket meghaladó, önként vállalt tömeges kárrendezési szabályozásukat. A cél, hogy a balesetben érintettek helyzetét, jóval a vizsgálatok lezárulta és a felelősség kérdésének tisztázása előtt, jelentős anyagi segítséggel könnyítsék meg. Ennek keretében fogadtak be tavaly a társaságok, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közel kilencven hazai gépjármű, illetve személyi sérüléses, a március 11-i tömegbalesethez köthető igénybejelentést. 

Ezekre a biztosítók több mint 140 millió forintot fizettek már ki, a tartalékba helyezett összegek pedig elérik a 170 milliót. Az utóbbi összegek elsősorban a személyi sérüléseket érintik, ahol bonyolultabb esetekben, gyógytartamtól függően, az egészségügyi károsodás alapján előállt konkrét igények megfogalmazása hónapokig, akár évekig is elhúzódhat. Előlegeket már ezek az érintettek is kaptak, átlagosan több, mint 1,2 millió forintot. Az 52 személyi sérüléssel kapcsolatos igényből ennek értelmében 24-et lehetett eddig lezárni.

A 37 hazai gépjárműkárral kapcsolatos igényből pedig 34-et sikerült már lezárni, átlagosan 4,1 millió forintnyi kifizetéssel.

Az egy éve történtekhez kapcsolódó biztosítói eljárást azért is érdemes felidézni, mert idén február 25-én az M7 autópálya mindkét pályatestén több tucat autó ütközött egymásnak. A rendőrség eddigi tájékoztatása szerint kilenc, egymástól elkülöníthető helyszínen történtek az ütközések. Az egyes helyszíneken az érintett gépjárművek száma sehol nem érte el a húszat. A felelősség kérdése mindegyik helyszínen eltérő lehet, ennek megfelelően a kártérítési igények jogalapja is más és más lehet. Egyébként bár mindezért jogi értelemben tömeges kárról nem beszélhetünk, de a médiában megjelent egyes téves híresztelésekkel szemben a casco és kgfb-szerződések fedezetet nyújtanak az érintett károsultak részére – szögezte le a közlemény.

Az egy éven belüli két ilyen nagy méretű baleset ténye, valamint az ezekről megjelentetett videófelvételek kapcsán a MABISZ ezúttal is felhívja a figyelmet arra, hogy a közúti forgalomban csak az út- és látási viszonyoknak megfelelően vegyünk részt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában