Mintha kis angyalok énekelnének

2024.04.26. 14:03

A 10. Békefi Antal Népdaléneklési Versenyt rendezték a Boldog Brenner iskolában - fotók

Tizedik alkalommal szervezte meg a Békefi Antal Népdaléneklési Versenyt a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium. Pénteken délelőtt 25 óvodás és kisiskolás adta elő népdalcsokrát az iskola könyvtárában.

Tóth Katalin

Fotó: © Cseh Gábor

Szombathelyi és város közeli oktatási intézmények óvodásai és alsó tagozatosait nevezték felkészítőik a Békefi Antal zeneszerző, zeneíró, karnagy, kántor, népzenekutató és -gyűjtő emlékére szervezett versenyre, amelyet utoljára 2019-ben tudtak megtartani – a koronavírus-járvány már 2020 áprilisában is közbeszólt. Négy kategóriában álltak a közönség elé a gyermekek: óvodások párosban és szólóban, valamint 1-2. és 3-4. osztályosok. 

Miután az ünneplőbe öltözött leányok, legények énekét meghallgatta a Németh Endréné Békefi Zsuzsanna, Tanai Erzsébet és Pálköviné Békefi Cecília alkotta zsűri, visszavonultak értékelni az előadásokat. Míg ők tanácskoztak és elkészültek az oklevelek, a gyermekeknek tízóraival és hagyományosan kézműves foglalkozással készültek a szervezők. Az ünnepélyes eredményhirdetés előtti percekben Tanai Erzsébet énekeltette meg a gyerekeket: Tavaszi szél vizet áraszt – ezt dalolták. 

A könyvtárban Englert Zsolt igazgató köszönte meg a pedagógusok és a gyerekek munkáját, és üdvözölte Tálas Józsefet, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának igazgatóját, aki a díjak átadásában segédkezett. Majd a zsűri elnöke, Németh Endréné Békefi Zsuzsanna köszöntötte a főszereplőket és a tanítókat, óvónőket, akik felkészítették őket a versenyre. 

– Amikor egy gyermek énekel, mintha kis angyalok énekelnének. Gyönyörűvé tettétek a délelőttöt magatoknak és a felnőtteknek is. Zene nélkül nem lehet élni. A zene boldogabbá teszi az ember életét. Énekel az ember örömében, bánatában, jókedvében vagy éppen unalmában. A gyermekhangokat hallva pedig mindig feléled bennünk az optimizmus: vannak még, akik énekelnek az elembertelenedő világban – fogalmazta meg. A kis népdalénekeseket arra kérte: énekeljenek magukban, egymásnak és a szüleiknek is. 

Majd Kodály Zoltánt idézte: „ Utóvégre lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát, s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos kerten." Unokabátyjáról, Békefi Antalról, megyénk nagy népdalgyűjtőjéről, a tanárképző főiskola ének-zene tanszékének vezetőjéről is megemlékezett, aki fáradhatatlanul gyűjtötte a vasi, előző lakhelyén, Veszprém megyében a bakonyi népdalokat. Az, hogy most gazdag népdalkinccsel büszkélkedhetünk, neki is köszönhető.

 Járta a falvakat, leírta a szövegeket, a dallamot, kötetekbe foglalta a gyűjtését. Azt vallotta: „A tiszta forrás nem én vagyok. Árad belém, és továbbadom.” osztotta meg a gyerekekkel Németh Endréné Békefi Zsuzsanna. Végül átadta az ezüst és arany okleveleket – és felhívta a figyelmet: bronz nem is született, hiszen mindenki olyan gyönyörűen énekelt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában