Változás a vezetésben

2024.04.05. 14:04

Távozik a Markusovszky-kórház főigazgatója

Április 7-én távozik a kórház éléről prof. dr. Nagy Lajos. A Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója ezután mint a kórház Kardiológiai és Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa folytatja munkáját.

Tóth Katalin

Prof. Dr. Nagy Lajos távozik a főigazgatói pozícióból

Fotó: Unger Tamás

A főigazgatói pozíciójában utolsó munkanapját töltő Nagy Lajos elmondta: a tavalyi év végén született miniszteri döntés szerint a kórházak első számú vezetői 65 éves korukig végezhetik ezt a tevékenységet. Ennek értelmében a közeljövőben – reálisan néhány hónapon belül – pályázati eljárás keretében választják ki az utódját. Nem marad azonban irányítás nélkül az intézmény: addig jelenlegi helyettese, dr. Stánitz Éva orvosigazgató megbízottként látja el a feladatot. Prof. dr. Nagy Lajos úgy fogalmazott: a továbbiakban a Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály Osztályvezető Főorvosaként vesz részt a Vas vármegyei betegek lehető legmagasabb szintű ellátásában, segítve ezzel a kórházat a jövőben irányító menedzsment munkáját.

Markusovszky
Prof. dr. Nagy Lajos osztályvezető főorvosként folytatja gyógyító munkáját a szombathelyi Markusovszky-kórházban
Fotó: Unger Tamás

Prof. dr. Nagy Lajos, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség alelnöke. Szombathelyen született, a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1977-ben. A Pécsi Orvostudományi Egyetem elvégzése (1983) után 1988-ban belgyógyászati, 1990-ben kardiológiai szakvizsgát tett, majd orvos-közgazdász és egészségügyi menedzser diplomát szerzett a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. PhD-fokozatot 1999-ben szerzett, 2009-ben címzetes egyetemi tanár lett. 2009-ben az elsők között szerezte meg az expert szintű Magyar Intervenciós Kardiológus Diplomát. 2011-ben a Hypertonia Ellátás Minősített Orvosa címet nyerte el.

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház az első és egyetlen munkahelye. 1999 óta tagja a kórház felső vezetésének, 14. éve főigazgató főorvosaként dolgozik. Jelentős eredménye, hogy ez idő alatt a kórház gazdasági helyzete stabilizálódott, biztosított lett a gazdaságilag kiegyensúlyozott működtetés és látványosan fejlődött az intézmény. A jelentős beruházások mellett új szakmai profilok jelentek meg, és számos szakma tekintetében a kórház a régió vezető kórházává vált.

Nagy Lajos nem szakadt el hivatásától az igazgatási periódus alatt sem, közben is folytatott gyógyítói tevékenységet. Azt mondja, legtöbbször teljes embert igényelt az eddigi pozíciója, így jóleső érzéssel tér vissza szeretett szakmájához. A vele készült interjút a napokban olvashatják.

Kapcsolódó:


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában