Körbeveszi a települést

2024.05.14. 13:00

A víz csodája, avagy ilyen a csodák vize - A borgátaiak büszkék a termálfürdőjükre

Méltán híres Borgáta a termálfürdőjéről. Az egykor itt élők szorgos kezei ásták ki az első medencéket, amelyek azóta is várják a kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyó fürdőzőket.

Vaol.hu

Borgáta büszkesége a fürdő

Forrás: Orbán Katalin

A fürdőre a község önkormányzata és az itt élők nagyon büszkék. A képviselő-testület jelentős fejlesztési tervek mellett tette le a voksát, így szinte biztosan mondhatjuk, hogy a fejlesztés nem áll meg. Azonban a víz csodája Borgátán valóban legendás, hiszen a mondák szerint a tatárjáráskor IV. Béla királyunk itt, a Kis-Somlyó hegyen állt meg pihenni a lovascsapatával. A fáradt lovak és gazdáik szomjaztak a megtett hosszú út miatt, viszont vizet sehol sem leltek. Víz nélkül pedig nincs élet. IV. Béla a legenda szerint egy sziklába vágta kardját, amely éle nyomán rögtön kibuggyant a friss forrásvíz. Így bátran mondhatjuk, hogy a víz csodája körbeveszi a települést. Így történt – vagy másképpen, jó így emlékezni rá, a legendáknak pedig mindig van valamennyi igazságmagjuk. A tizenharmadik században fakasztott víz mindenesetre azóta is jó szolgálatot tesz a településnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában