Díjátadó szeptemberben

2023.08.02. 18:50

Kritikusdíj: négy jelölés a Weöres Sándor Színháznak - Kivilágos kivirradtig

Az erős szezont maga mögött hagyó Weöres Sándor Színház négy jelölést kapott a Színházi Kritikusok Céhének szavazó tagságától a 2022/23-as évad teljesítménye alapján. Díjátadó szeptemberben a budapesti Katona József Színházban lesz.

Ölbei Lívia

Kivilágos kivirradtig. Középen Gyulai-Zékány István

Fotó: Benkő Sándor

A Weöres Sándor Színház három jelölése a Móricz Zsigmond regényéből készült, márciusban bemutatott Kivilágos kivirradtig című ősbemutatót illeti, amely a Forte Társulattal együttműködésben jött létre. Rendezője Horváth Csaba, dramaturgja Tóth Réka Ágnes, ő jegyzi a regény színpadi átiratát. A Kivilágos kivirradtig a három jelölt közé került a legjobb kőszínházi előadás kategóriában, a legjobb rendezés kategóriában; a legjobb epizódszereplőnek járó díj várományosai között pedig ott van Gyulai-Zékány István, aki Szalay Pétert játssza a Kivilágos kivirradtig előadásban. A legígéretesebb pályakezdő kategóriában újra jelölést kapott Major Erik, aki a következő évadban már a Radnóti Színházat erősíti, de a figyelmet jelentős szombathelyi alakításaival keltette föl. Tizennégy kategóriában három-három nominált várja a szeptemberi díjátadót: Budapesten, a Katona József Színházban.

A Színházi Kritikusok Céhének teljes listája: https://kritikusceh.hu/szinikritikusok-dija-2022-2023.../...

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában