Emlékszoba

2024.04.26. 19:44

Itt volt otthon, és legjobban Kőszegen szeretett itthon lenni – Emlékszoba viseli Kristóf Ágota nevét az Írottkő Hotelben - fotók

Emlékszobát kapott az Írottkő Hotelben Kristóf Ágota francia-magyar író, költő, műfordító. A péntek délutáni avatót a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) szervezte, ahol Kristóf Ágota Kutatócsoport működik – műveit kutatják, kulturális jelentőségét és örökségét mutatják be az utókornak.

Tóth Katalin

Forrás: Unger Tamás

Élete nagy részét Svájcban töltötte, műveinek zömét francia nyelven írta, de sok szállal kapcsolódik Kőszeghez Kristóf Ágota: gyermekkorának jelentős részét itt töltötte. Műveiben utal rá, meg is nevezi a helyi környezetet, és végső nyughelye is a kőszegi temetőben található. Köszöntőjében Sümegi István filozófus, az iASK kutatója az íróról felidézte: 1956-ban távozott az országból, és amint módja nyílt rá, visszajött látogatóba Kőszegre. Rendszeresen az Írottkő szállóban, a Fő térre néző 214-es szobában foglalt szobát. – Ő az egyik legismertebb magyar író a világban – ismertsége Kertész Imrééhez és Márai Sándoréhoz fogható. Beemelte Kőszeget a világirodalomba: műveiben pontosan rekonstruálható helyszínként megjelent a város. A sok konkrét leírás pedig monumentális szimbólummá áll össze: a jobb életet, a megoldást mutató mennyei Jeruzsálem lesz a városból a regényeiben. Mindez óriási adomány tőle Kőszegnek – a város az emlékszobával is viszonozza ezt – mondta.

Az intézet KRAFT-programjáról (Kreatív város – Fenntartható vidék) elmondta, egy terület, város, régió kultúrájáról nem úgy gondolkodik, hogy az alkalmanként a turisztikának biztosít lehetőségeket. Első számú kutatási célpontjuk Kőszeg: arra vállalkoznak, hogy feltárják a város kulturális hagyományát, ennek része a Kristóf Ágota-kutatás is.

Az emlékszobát Kenyeres Zoltán adta át. A Széchenyi-díjas irodalomtörténész professzor úgy fogalmazott. – Az irodalomnak földbirtokai vannak,...ezeket nem lehet államosítani, földosztani, privatizálni, eladni, trainonizálni. Kassa Márai Sándoré, a Logodi utca Kosztolányi birtoka, az Alföld Petőfié. Kőszeg Ottlik Gézáé, de ezen a birtokán, fel az Írottkőig ma már osztozik Kristóf Ágotával, aki végakarata szerint itt lelt nyugalomra, és Kőszeg díszpolgára lett. Terjedelmes és sikeres életművet hagyott maga után, elismerték és nagyra értékelték szerte a világban. Csak nekünk nehéz meghatározni, hová tartozik az életműve, mert mi hagyományosan csak azt az irodalmat tekintjük magyarnak, amit magyar nyelven írtak. E megrögzött körülhatárolás alapján a magyar Kristóf Ágota éppen írónak nem volt magyar. Minden magyar irodalomtörténet névmutatójából hiányzik a neve. Mi azonban tudjuk, hogy itt volt otthon, és legjobban Kőszegen szeretett itthon lenni – tette hozzá.

A szálloda részéről Hatvani Zsuzsanna köszöntötte az egybegyűlteket. Úgy fogalmazott: azzal, hogy a portréját elhelyezték az aulában és szoba viseli a nevét, az írónő hozzájuk költözött. Mizsei Zoltán zenetörténész, az iASK kutatója az írónő szövegeiből olvasott fel, és zenével készült az alkalomra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában