Diákolimpia

2024.05.22. 16:00

Az illéses lányok csak a döntőben kaptak ki

Az V-VI. korcsoportos fiú Labdarúgó Diákolimpia® szombathelyi országos döntőjében 13. lett a celli Berzsenyi Gimnázium, míg 19. a sárvári Turisztikai Technikum csapata. Ugyanebben a korcsoportban a lányok zalegerszegi döntőjében másodikként zárz az Illés Akadémia gimnáziuma.

Sütő Dániel

Forrás: MDSZ

Szombathely és Zalaegerszeg adott helyet idén az V-VI. korcsoportos fiú és lány Labdarúgó Diákolimpia® országos döntőjének. A két helyszínen összesen 400 résztvevővel zajlottak a mérkőzések. Ebben a korosztályban a két nemben közel 460 csapat indult el a körzeti versenyeken. A szombathelyi fiú esemény szervezője a Vas Megyei Diáksport Szövetség Egyesület volt, és az eseményt Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke, valamint Balogh Gábor, az MDSZ elnöke nyitották meg. Zalaegerszegen Balaicz Zoltán polgármester vett részt a megnyitón Balogh Gábor elnökkel, a Zala Megyei Diáksport Szövetség rendezésében.Mindkét nemben 20-20 együttes jutott be az országos fináléba, ahol négy darab ötfős csoportot alakítottak ki.

A fiúknál a Sárvári Turisztikai Technikum, valamint a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium képviselte a vasi színeket. Balszerencsés módon mindkét helyi iskola ugyanabba, a B jelű csoportba került, és rögtön első meccsükön farkasszemet is nézhettek egymással. A vasi csapatok rangadóját végül a celliek nyerték 2-0-ra. A folytatásban a Sárvár 4-2-re alulmaradt a Balassagyattal szemben. A Berzsenyi fordulatos meccsen kapott ki 2-3-ra a Kisvárdától, amellyel nem sokkal később ikszelt a Sárvár (2-2). A Celldömölk a Balassagyarmattal is egy izgalmas meccset játszva végül újabb 2-3-as vereséget szenvedett és hozzá hasonlóan a sárváriak is 2-3-ra maradtak alul a Szeged ellen. A Tisza-partiak végül a Berzsenyit is megverték 2-1-re. A vasiak közül a Celldömölk a B jelű csoport harmadik, míg a Sárvár az utolsó, negyedik helyén zárt. A keresztjátékban a sárváriak a Dunaújváros ellen sem tudtak diadalmaskodni, 3-1-re kikaptak. A celliek viszont 2-1-re legyőzték a Szikszót. Mindez azt jelentette, hogy a Sárvár a 19., a Berzsenyi pedig a 13. helyért csatázhatott tovább. Előbbi a Jászberény ellen gólgazdag meccsen szerezte meg első győzelmét (4-3) a tornán, így utolsó előttiként végzett, és a Celldömölk is diadalmaskodni tudott a Debrecen ellen, amivel kiharcolta a 13. pozíciót.

Az V-VI. korcsoportos hölgyek zalaegerszegi döntőjében a Veszprémmel, a Nyíregyházával, a Miskolccal, valamint a Kaposvárral mérkőzött meg az Illés Akadémia Gimnázium gárdája a csoportküzdelmek során. A somogyiakat 3-0-ra, a borsodiakat 5-1-re, a nyírségieket pedig 4-0-ra ütötte ki a szombathelyi alakulat. A keresztjátékban újabb öt gólt rámoltak be a lányok, ezúttal a Pécs kapujába (5-0), majd a Szekszárdon is átgázoltak (3-0) és ezzel döntőbe jutottak, ahol a budapesti Csanádi egygóllal jobbnak bizonyult (1-2). Így Lengyel Miklós tanítványai a dobogó második fokán végeztek.

Az Illés Labdarúgó Akadémia Gimnáziumának és Kollégiumának ezüstérmes csapata: Alasz Hanna, Bukor Zoé, Mesterházy Ivett, Németh Zonga, Sági Fruzsina, Szabó Liliána, Takács Míra, Tóth Bianka. Felkészítő: Lengyel Miklós.

A torna legjobb mezőnyjátékosának az Illés Akadémia U17-es női csapatának kiválóságát, Sági Fruzsinát választották meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában