Ostrom alatt áll Európa

2023.07.18. 09:00

Alapjogokért Központ: 8 éve védjük Európát az illegális migrációtól

A magyar határvédelem jól működik, Brüsszel azonban kötelező migránskvóta segítségével kerülné meg – közölte az Alapjogokért Központ kedden az MTI-vel, hangsúlyozva, 8 éve védjük Európát az illegális migrációtól.

MW

Afrikából Európába igyekvő illegális bevándorlók a Kanári-szigetekhez tartozó Fuerteventura szigetén fekvő Gran Tarajal kikötőjébe érkezésük után, 2023. június 19-én

Forrás: MTI/EPA/EFE

Fotó: Carlos de Saa

Zila János, a központ elemzője azt írta, 

Magyarország már a kezdetekkor nemet mondott az illegális bevándorlók Európa-szerte felfordulást okozó, nyakló nélküli befogadására és Soros György betelepítésről szóló tervére. Ennek a szimbóluma a déli határzár, amelynek éppen nyolc évvel ezelőtt készült el az első, 175 méter hosszú mintaszakasza.   

„A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont” – idézte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki még 2015 januárjában mondta ezt, hozzátéve: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz.   

Hozzátette: „Sajnos igazunk lett, hiszen a közelmúlt franciaországi képsorai, a kontinens nyugati felét rettegésben tartó terrorcselekmények és a párhuzamos társadalmak megerősödése nemcsak emberéleteket követeltek, hanem a hagyományos európai társadalmi és kulturális örökség lerombolásának kísérőjelenségeiként is értelmezhetők.”  

Míg az európai mainstream média a „wilkommenskultur” jelszavát harsogta, Magyarországon a tömeges illegális migráció elutasítása és a határvédelem hamar nemzeti egyetértési ponttá vált

– emlékeztetett az elemző.   

Kiemelte, hogy a kormány a magyar emberek túlnyomó többségének oldalára állt, és a fizikai védelmi rendszert jogi eszközökkel is megerősítette. Ezzel szemben a baloldali pártok már akkor is úgy táncoltak, ahogy Soros György és a nemzetközi liberális elit „fütyült”.   

Zila János kitért arra, hogy az illegális bevándorlók szétosztásáról, vagyis a kötelező kvótáról szóló javaslatát Brüsszel hosszú évek óta igyekszik minden lehetséges eszközzel megvalósítani, a magyarországi baloldal képviselői pedig az összes adandó alkalommal megszavazták az erre vonatkozó előterjesztéseket.   

Az elemző közölte: a kvóta áterőltetésére vonatkozó sorozatos kudarcok után annak szószólói az ukrajnai háború és az abból fakadó nehézségek leple alatt ismét leporolták a régi tervet, és egy brüsszeli belügyi tanácsülésen elfogadtatták a döntéshozóknak is csak húsz perccel korábban bemutatott javaslatukat.   

Ennek megfelelően az Európai Unió területére érkező migránsok 28 százalékának menekültstátusz iránti kérelmét Magyarországon kellene elbírálni, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy itt jönne létre a közösség legnagyobb migránsgettója. Azokat az országokat, amelyek nem hajlandóak befogadni a rájuk kirótt számú bevándorlót, migránsonként 22 ezer euróra büntetnék – ismertette.   

Megjegyezte, mindeközben azon valódi menekültek ellátásához, akiket az Ukrajnában dúló háború borzalmai űznek el otthonukból, Brüsszel mindössze 200 euró hozzájárulást ad.        

„Az elmúlt évek tehát bizonyították, hogy a nyugati migrációs modell megbukott, a határvédelemre épülő magyar megoldás viszont működik, fenntartása nemzeti érdek. A jelenlegi kvótapuccs lényegében nem más, mint ennek a beismerése"

– írta.        

Az Alapjogokért Központ elemzője hozzátette: a migrációpárti kormányok most erőnek erejével próbálnak szabadulni a bevándorlóktól, és hazánkba, illetve más közép-európai országokba küldenék őket.   

„Azon már meg sem lepődünk, hogy a dollárbaloldal továbbra sem a magyar embereknek, hanem az apjánál is nagyobb politikai szerepet vállaló Alex Soros akaratának próbál megfelelni” – jegyezte meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában