Jelentés

2023.11.03. 22:30

Észak-Korea provokációnak tekinti a minapi amerikai rakétakísérletet, és válaszlépésekkel fenyegetőzik

Észak-Korea "durva provokációnak" tekinti a szerdai amerikai kísérletet egy Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakétával (ICBM), és közelebbről meg nem határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik.

MW

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2023. augusztus 29-én közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) látogatást tesz a Phenjan közelében fekvő haditengerészeti központban augusztus 29-én

Forrás: MTI/EPA/KCNA

Fotó: -

Az Egyesült Államok a Vandenberg légitámaszpontról indította el a 6800 kilométer hatótávolságú rakétát - robbanófej nélkül -, de végül egy hiba miatt biztonsági okból a Csendes-óceán fölött megsemmisítették. Az indításnál Ho Tegün dél-koreai védelmi miniszterhelyettes is jelen volt. 2016 óta nem volt arra példa, hogy dél-koreai delegáció is részt vett volna egy amerikai rakéta tesztjén. 

A KCNA észak-koreai hírügynökség egy jelentésében név nélkül idézett egy katonai szakértőt, aki szerint 

az amerikai nukleáris fenyegetés ismét átlépett egy határt, és Phenjannak joga van nukleáris védelemi erejének megerősítésére.

 "A KNDK-nak továbbra is az a célja, hogy növelje katonai elrettentő erejét, és gondoskodjon a Koreai-félsziget és a régió stratégiai biztonságáról" - hangoztatta az állítólagos szakértő. 

A KNDK minden lehetséges eszközzel ellenáll a nukleáris fegyverekkel való fenyegetéseknek, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok stratégiai vagy taktikai atomfegyverekkel teszi ezt meg vele szemben" 

- olvasható a KCNA jelentésében. 

"A szakértőt név nélkül idéző észak-koreai jelentés kapcsán felvetődik a kérdés, hogy Phenjan nem éppen azon dolgozik-e, hogy ürügyet találjon saját további katonai provokációihoz" - jelentette ki Kim Ine, a két Korea egyesítésének kérdéseivel foglalkozó minisztérium helyettes szóvivője. 

A Minuteman-rendszer az Egyesült Államok haderejének egyik alappillére, és rendszeresen tesztelni kell, hogy kiszűrjék a lehetséges hibaforrásokat

 - közölte az amerikai légierő Phenjan reakciójára válaszul. 

Már hetek óta tart Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán egy közös hadgyakorlata földön, vízen, levegőben, amelyben a Ronald Reagan repülőgép-hordozót, egy B-52 stratégiai bombázót és vadászrepülőgépeket is bevetettek. Észak-Korea az ilyen gyakorlatokat provokációnak tekinti, és ezek miatt szeptemberben beleírta alkotmányába, hogy megerősíti a nukleáris haderejét. 

Mivel az 1950-ben kirobbant koreai háború hivatalosan a mai napig tart, mert csak tűzszüneti megállapodás született vele kapcsolatban, a Koreai-félszigeten folyamatos a katonai feszültség.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában