Kész tervek

2024.04.01. 21:51

Vitézy Dávid már tudja, hogyan duplázná meg a főváros bérlakás-állományát

Amennyiben a fővárosnak nincs elég forrása a kivitelezésre, a nyugati fővárosok mintájára ingatlan-magánfejlesztőket kell bevonni - mondta a főpolgármester-jelölt.

MW

Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára beszédet mond az V. Magyar Közlekedési Konferencián Egerben 2022. október 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Kevés olyan értékes telke van a fővárosnak, mint ahol a kelenföldi kollégium épülete áll, és azokból is csak néhány alkalmas arra, hogy enyhítse a budapesti lakhatási krízist Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerint. 

 

Ha megnézzük azt az ingatlanhirdetést, amit a fővárosi önkormányzat a saját honlapján feladott, akkor azon látszik, hogy 75 ezer négyzetméter építhető erre a területre. Egy rövid fejszámolás után pedig kiderül, hogy  legalább ezer lakás elférne ezen a telken. Ezer lakással már érdemben lehetne enyhíteni a budapesti lakhatási válságot. A fővárosnak ma az egész városban, mind a 23 kerületben összesen nagyjából 1200 bérlakása van. Ezzel a beruházással tehát pedig egy telken majdnem meg lehetne duplázni a fővárosi bérlakás-állományt

– jelentette ki a Magyar Nemzetnek Vitézy Dávid, majd hozzátette: amennyiben a fővárosnak nincs elég forrása a kivitelezésre, a nyugati fővárosok mintájára ingatlan-magánfejlesztőket kell bevonni, akik vállalják ezeknek a lakásoknak a megépítését és azt, hogy a bérlő kiválasztásában az önkormányzattal együttműködnek szociális szempontok szerint.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában