Sport

2010.01.19. 07:49

Gerincműtéte után újra edzésben Fazekas Róbert

A Haladás VSE diszkoszvetője, Fazekas Róbert fél évvel ezelőtti gerincműtéte után újra edz, fájdalmai ellenére már a dobásokat is beiktatta programjába.

Horváth Erika

- Van olyan része az edzésnek, amit már százszázalékosan tudok csinálni, de például még csak szőnyegen, pianóban szökdelek - mondta a 35. évébe lépett dobóatléta. - Civilben már nincsenek fájdalmaim, de ahogy elkezdem terhelni a gerincemet... Az orvos szerint normális még a keresztcsonti fájdalom. Három csigolyám össze van kötve, megváltozott a gerincoszlop statikája, ezért más a tartásom, más az izommunka. Egyelőre fáj minden dobás. Könnyebb volt otthon feküdni és tervezgetni.

- Muszáj erőltetni?

- Fél éve volt a műtétem, az idő megy. Július végén lesz az Európa-bajnokság. Nem mondom, hogy addig be tudom érni a riválisokat, de megpróbálok a nyomukba eredni. Nyilván vannak lemaradásaim. Remélem, hamarosan elmúlnak a fájdalmaim, mert február végén edzőtáborba készülünk, ott már teljes értékű munkát szeretnék végezni. De már most is nagyüzem van: a dobó és erősítő edzések mellett most még gyógytornázom is, mellette ott a szokásos sztrecsing, gyúrás, a büki fürdő.

- Nem kell panaszkodnia a hideg miatt.

- Tavaly készült el a munkacsarnokban a dobóhely. Szuper dolog, nem kell kinn fagyoskodnom. Egyelőre csak a hálóba dobok, csiszolgatjuk a technikát. Most ez sem könnyű; a fájdalom miatt a dobások eleje és vége sem az igazi. Nagyon kell vigyázni arra, hogy csak a jó mozgás rögzüljön be. Egyelőre negyvenet dobok, ez már egy jó mennyiség. De akkor lesz az igazi, ha a duplájára is képes leszek.

- Hogyan tervezi az idei versenyszezont?

- Május közepén, végén, ha nem is világraszóló, de szintközeli eredménnyel szeretnék kezdeni, hogy megnyugodjak. (Az atlétikai szövetség 64,50 méteres szintet írt elő a férfi diszkoszvetőknek az Eb-re, 62,50-dal szponzori támogatással lehet utazni, a szerk.) Nagy terveim nincsenek. Nem mondom, hogy feladom ezt az évet, de most az a legfontosabb, hogy egészséges legyek, és idén már novemberben el tudjam kezdeni a felkészülést a 2011-es idényre.

Tavaly szeptemberben edzőt váltott Fazekas Róbert, már nem Vida József, hanem volt sporttársa, Annus Adrián irányítja az edzéseit.

- Nagyon jó a munkakapcsolatunk, csinálom, amit mond. Szerintem eredményes lesz ez a fúzió. Az erőnléti edzőmmel, Füzi Gáborral együtt hárman egészen jó csapatot alkotunk - mondta Fazekas.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!