2013.02.17. 07:56
Kozma Zoltán Nokedli és csapata Közép-Amerikát járta be
Szombathely - Kozma Zoltán Nokedli volt a vendége a Kalandor-körnek. Február kalandorára valóban illik ez a kifejezés, találó, hiszen egy igazi jó értelemben vett csavargó, aki nyughatatlanul járja a világot. Kivéve Ausztráliát.
Még mielőtt azt hihetnénk, bármi baj van ezzel a földrésszel, rögvest le kell szögeznünk, hogy nincs. Csak eddig egyelőre oda még nem jutott(ak) el.
Zoltán nem volt mindig ilyen beállítottságú, vagyis az anyagi feltételek nem voltak adottak számára az utazáshoz.
- Nem éltünk nagy gazdagságban. Nálunk a nyaralás luxusnak számított, de a szüleimmel így is sokat jártunk a Balatonhoz, vagy éppen kerékpártúrákra jártunk. Bennem azonban mindig is megvolt a vágy arra, hogy menjek, utazzak. Ha valaki megkérdezte tőlem, mi szeretnék lenni, mindig azt feleltem: csavargó. Egyszer el is döntöttem, hogy valóban az leszek, kiköltöztem a vasútállomásra majdnem két hétre. Aztán édesanyámnak sikerült hazacsalnia, eladtam a lelkem egy tál pörköltért nokedlivel - nevet és rögvest hozzáteszi: a nevemet mégsem innen kaptam. Hatodikos általános iskolás koromban ragadt rám, kezdetben kultúrnokedlinek hívtak, aztán a kultúra szépen lassan kikopott.
Kozma Zoltán Nokedli a Kalandor-körben Grünwald Zsolt kérdéseire válaszolva mesélt a Közép-Amerikában tett utazásáról és magáról. Fotó: Szendi Péter
Népes kis tábor gyűlt össze a Cafe Frei nézőterén. Sokan kíváncsiak Zoli utazására (azt ígérte Közép-Amerikába kalauzol el bennünket), vagy éppen személyére.
- Népes a családom is, három gyermekem van és a kedves nejem. Nálunk mindig nagy a nyüzsgés a házban is. A padlás a gyerekeké és a vendégeiké. Egyáltalán nem szokatlan, hogy tizen-tizennégyen alszanak nálunk, azt hiszem ma sem lesz ez másként - pillant ki Zoli a nézőtérre, ahhoz az asztalhoz, ahol gyermekei és népes kis csapatuk üldögél. Kuncogás hangzik, majd folytatja.
- Szerencsére a feleségem is társ az utazásban, ő is igazi kalandvágyó. Nem kell sokáig noszogatni. Nem egyszer fordult már elő, hogy felhívtam: foglaltam repülőjegyeket, holnap indulunk. Azt mondta jó, akkor gyorsan összepakol valamit. Persze azért ez nem volt mindig így, sokat jártunk régebben belföldön. Édesapám szokta mindig mondogatni: ej, fiam, ti mindig elkempingezitek a pénzeteket - emlékszik vissza mosolyogva a történetre és édesapjára, aki sajnos már nem él.
Zolit mindig is vonzották az egzotikus tájak, különleges helyek, így amikor útjába került a lehetőség egy közép-amerikai túrára, nem sokat habozott, szinte azonnal igent mondott a lehetőségre.
Egy meglévő túracsapathoz csatlakozott.
Összeszokott társaság volt, s ami még fontosabb, mindenki nagy utazó, másként erre nem is lehetett volna vállalkozni. Zömében negyvenes-ötvenes férfiak mentünk. Hétkilós zsákkal vágtam neki Közép-Amerikának, a háromhetes túrának. A Miami reptéren landoltunk, onnan mentünk tovább autóbusszal, Honduras volt az első állomásunk. Célunk pedig az volt, hogy a nagy maja kultuszhelyeket, emlékeket bejárjuk. Kopant kell megemlítenünk, ez egy kis indus falu Guatemala határán, kolosszális romjairól híres, amelyek természetesen a majáktól származnak. Egyébként Hondurasnak ez az egyetlen maja emlékhelye - így Zoli, aki közben fotókat mutogat, magyaráz, mesél. Az útról, a majákról, mindenről, ami ehhez kapcsolódik. Látszik rajta, felkészült, újra éli az utat, s igyekszik mindenbe beavatni az olvasót. Történeteket mesél, a helyiekről, az étkezésekről, arról milyen kedvesek voltak velük, mennyire színesek a házaik, az életük.
Persze, ha már ott jártak, nemcsak a maja emlékhelyeket látogatták meg, a természetet, a tájat is igyekeztek megismerni. Működő vulkánra másztak fel, ezt már Guatemalában Antiguan tették.
- Majdnem kétezer méter magas volt. Eleinte jó ötletnek tűnt, de aztán zömében az ötvenesek elkezdtek kifáradni. A fiatalabbak is ezen a véleményen voltak, mármint eleinte jó ötletnek tűnt, hogy elhozzuk az öregeket - emlékszik vissza nevetve a történetre. Zoli azt mondja, egyetlen percét sem bánta meg az útnak, úgy volt gyönyörű, szép és tanulságos, ahogy volt. Erre pedig Belíz csak rátett még egy lapáttal, ahol igazi hamisítatlan karibi hangulat várta őket, a hófehér homokkal, pálmafákkal, na és persze a barna cápákkal, amelyekkel együtt fürdőztek.
Zoli csak mesél és mesél. Majdnem két órán keresztül, élményekből és emlékekből nincs hiány. Közönsége szintén lelkes és kitartó, örömmel hallgatják szavait, nézik fotóit, s hiszik azt, hogy erre a két órára ők is valahol ott vannak Zolival együtt, ha másnem, hát a hátizsákban...
Zoli azt mondja, jó időszakot választottak az utazásra, ám ez nem az ő érdeme, hanem a főszervezőé, aki megszállottan intéz mindent, ő a dolog főrendezője. Az esős évszak végén mentek, amikor még ritkaságszámba megy ott a turista, így szerencséjük volt, kiváltságosként kezelték őket. Szerencsére az idő sem akadályozta őket semmiben. Életre szóló élményekkel gazdagodtak.