Olimpia 2020

2021.08.08. 09:50

Nagy Viktor: négy-öt éve megterveztem, hogy ma lesz az utolsó mérkőzésem

A harmadik helyen, bronzérmesként végzett Tokióban a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután a „kisdöntőben” 9–5-re győzött Spanyolország ellen. A találkozó után Märcz Tamás, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya, valamint Hosnyánszky Norbert, Manhercz Krisztián, Nagy Viktor és Varga Dénes értékelt a Nemzeti Sportnak.

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Mirkó István

– Az elődöntő után azt mondta, mindent össze kell kanalazni a bronzmeccsre, hogy meg legyen az érem. Miként látott hozzá?

– Ha ezt végigsorolnám, elfogyna a felület... – mondta Märcz Tamás, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Természetesen fel kellett rázni a keretet, túl kellett jutni a vereségen, mert a négybe jutás nagy teljesítmény volt, ugyanakkor nagyon fájt, hogy a görögökben elakadtunk, főleg, mert az olimpia előtt aláírtuk volna, hogy velük elődöntőzzünk... Ám nem voltunk elég élesek, nem olvastuk elég jól azt a játékot. Azóta összeraktuk magunkat, lefektettük, hogy mit szeretnénk elérni, mik a motiváló erőink, például Viktor utolsó mérkőzése.

– Félt a mérkőzéstől?

– Egy ilyen spanyol csapattól kell tartani, sőt, néha az sem baj, ha félsz, mert az energiákat mozgósít. Kicsit próbáltam is reakcióra kényszeríteni a csapatot, amely tagjai maguk között is dolgoztak ám, ezért minden elismerésem az övék!

„Négy-öt éve megterveztem, hogy ma lesz az utolsó mérkőzésem, csak kicsit elkalkuláltam, mert a döntőre hegyeztem ki – ez sajnos megborult, mert az elődöntőben nem játszottunk olyan jól, mint ezúttal vagy a negyeddöntőben. Kicsit bánkódtam miatta, ugyanakkor hozzáteszem, hogy büszke vagyok a csapatra azért is, mert sok sportpszichológus büszke lenne arra, amit másfél nap alatt alkottunk„ – mondta búcsúmérkőzése után Nagy Viktor.

Ha szeretné megtudni, hogy Mäcz Tamás szerint hogyan tudta a válogatott lehozni a mérkőzés második félidejét 4–0-ra, vagy mit gondolt a találkozóról Manchercz Krisztián és Nagy Viktor, akkor IDE kattintva elolvashatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!