Kiállítóinkat kérdeztük

2018.10.30. 19:02

A brandépítés lehetőségét is kínálja lapunk álláspiaci fóruma

Kíváncsiak voltunk, hogyan készülnek partnereink a Vas Népe-állásbörzére, íme a válaszaik.

Tóth Kata

A pályakezdők és a gyakorlott szakemberek személyesen találkozhatnak a cégek képviselőivel Fotó: Unger Tamás

Vörös-Borsody Csilla személyi asszisztens azt mondja: az egyediség, az egyéniség és a tapasztalat számít a PNH Kft.-nek, a vasvári „vasgyúróknak”, és pont a Vas Népe-állásbörze az, ahol az egyediségüket közvetlenül színre vihetik, és személyesen találkozhatnak jövőbeli munkatársaikkal. Tavaly megragadta az érdeklődők figyelmét különleges megjelenésű standjuk és annak kínálata. Meggyőző prezentációjuknak is köszönhető, hogy többen is dinamikusan fejlődő cégüket választották munkahelyül, és megtapasztalhatták, hogy többek ők, mint egy fémipari cég. Hogy miért? Szeretettel invitálnak mindenkit, hogy derítse ki maga. Idén kollégáik egyéniségét és tapasztalatát hirdető plakátok díszítik standjukat, ami arról árulkodik, hogy nemcsak az alkalmazott termelési technológiák terén sokrétűek, hanem munkatársaikról is büszkén állíthatják ugyanezt.

A Schott Hungary Kft. Lukácsházán gyógyszeripari csomagolóanyagokat gyárt modern termelőgépekkel 26 ezer négyzetméteren. Csúcsminőségű termékeik iránt nagy a kereslet: Némethné Simon Szabina HR-vezető kiemelte: családias, tiszta, rendezett környezetet biztosítanak dolgozóiknak. A hozzájuk érkező szakemberek izgalmas, sokrétű feladatokkal találkozhatnak. Friss diplomások és diákok is csatlakozhatnak nemzetközi gyakornoki programjukhoz, vagy jelentkezhetnek a pályakezdőknek meghirdetett állásaikra. Ezenkívül szakképesítést nem igénylő munkaköreikbe is várnak új kollégákat. – Részt vettünk a tavaszi állásbörzén is, ami nagyon jól szervezett esemény volt. Ezeken a rendezvényeken személyesen tudjuk bemutatni cégünket, a nyitott pozíciókat, és megválaszolni a felvetődő kérdéseiket, amit egy nyomtatott formában megjelenő álláshirdetés nem tesz lehetővé. Tavasszal toboroztunk olyan munkavállalókat, akik azóta a csapatunkat erősítik, reméljük, hogy ez most is így lesz. – A folyamatosan változó világban fontos az állandóság. Nekünk ezt a minőség, a munkatársak megbecsülése és a családias légkör jelenti.

A pályakezdők és a gyakorlott szakemberek személyesen találkozhatnak a cégek képviselőivel
Fotó: Unger Tamás

A Vaskeresztesen működő MAM-Hungária Kft.-ben 550-en dolgozunk a babák egészséges fejlődéséért. Most elsősorban bébitermék-öszszeszerelő pozícióba várjuk a jelentkezőket, de más munkakörökben is nyitott a karrierépítés lehetősége. Hogy miért jó nálunk dolgozni? Pontosan arra ad lehetőséget a megyei napilap állásbörzéje, hogy munkatársaimmal mindezt személyesen mondhatjuk el, és mutathatjuk be gyárunkat azoknak, akik jól fizető, megbízható, családias hangulatú munkahelyet keresnek. Találkozzunk! – javasolja Bíró Ágota HR-vezető.

Kárpitost, asztalost, varrónőt is keres a körmendi telephelyű Ada Hungária Bútorgyár Kft., és van egy speciális kiadó pozíciójuk is: 3D Artist a neve – Körmendre került a fejlesztés az Adán belül, olyan szakembert alkalmaznának, aki képes a bútorok dizájnját megálmodni és fotórealisztikus képeken bemutatni, tudtuk meg Bognár Balázs cégvezetőtől, aki azt is elárulta, az összes eddigi Vas Népe- állásbörzén képviseltette magát a cég, hiszen fontosnak tartják, hogy még inkább bekerüljön a köztudatba a körmendi bútorgyár neve. Emellett mindig találkoznak jó néhány olyan jelentkezővel, akiket később behívnak meghallgatásra.

Vas megyében tíz telephelye van a Főkefe Közhasznú Nonprofi t Kft.-nek, a legnagyobb Szombathelyen. A Vas Népe fórumán a cégeikről, 64 nyitott pozíciójukról és az általuk készített termékekről is szerezhetünk információt, mondta Radnai Tamás kommunikációs vezető. Elsősorban betanított munkásokat keresnek, de varrót, portást és minőségellenőrt is. Most először lesznek jelen kiállítóként a börzén, azt várják, hogy ezáltal jobban megismerik cégüket, egyúttal új megváltozott munkaképességű munkatársakat is tudnak toborozni a társasághoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!