munkakeresés

2018.04.17. 19:35

Kezdje velünk a májust a III. Vas Népe állásbörzéjén!

Munkaadóknak, munkavállalóknak egyaránt hasznos lehet az állásbörze. Találja meg velünk álmai állását!

Tóth Kata

A régió legnagyobb munkáltatói, rajtuk kívül kis- és középvállalatok is jelen lesznek május 3-án, csütörtökön az Agora – Művelődési és Sportházban a III. Vas Népe Állásbörzén. A részletekről Németh Balázs megyei üzletszervezési vezetőt kérdeztük.

Németh Balázs megyei üzletszervezési vezető Fotó: Szendi Péter

– Az előzetes várakozásunk szerint harmincnál több kiállító várja az érdeklődőket 10 és 17 óra között. Bevált rendezvényhelyszín a sportház, ezt az elmúlt évek börzéinek látogatottsága, sikere igazolja. A munkáltatók érzékelhetően készülnek a rendezvényünkre, hiszen az alap-standokon kívül professzionálisan felszerelt, tíz és húsz négyzetméter alapterületű standokkal is jelen lesznek, amelyeknél egyedi megoldásokat is láthatunk majd. A cégek interaktív módon mutathatják be szervezetüket, tevékenységüket, akár gyártási folyamataikat a kilátogatóknak.

Fotó: Unger Tamás

Korlátozott számban, de még tudunk szabad helyet biztosítani a megjelenésre – tudtuk meg a főszervezőtől, aki kiemelte azt is: nagyszerű lehetőség a közvetlen kapcsolatteremtésre a börze, amelyre országos, megyén kívüli és megyei nagyfoglalkoztatók (Lukácsházától Szentgotthárdon át Szombathelyig), termelő multinacionális cégek, szolgáltatók és állami intézmények egyaránt érkeznek. Személyesen találkozhatnak a cégek képviselőivel az álláskeresők, munkahelyváltást fontolgatók csakúgy, mint a közép- vagy felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók. Az utóbbiak feltérképezhetik, milyen állásokra és karrierutakra számíthatnak Vas megyében, miután képesítést szereznek vagy diplomáznak.

Fotó: Unger Tamás

– Nem titkolt célunk, hogy felhívjuk a végzősök figyelmét: Vasban is versenyképesek a bérek, nem csak Budapesten vagy külföldön lehet boldogulni és szakmailag fejlődni – tette hozzá Németh Balázs. Újdonságról is beszámolt tavalyhoz képest: a Rádió 1 Szombathely és a vaol.hu is többször élőben jelentkezik a helyszínről. – A rendezvényhez kapcsolódva megszólítjuk a látogatókat és a kiállítók képviselőit is.

Jelentkezni Németh Balázsnál lehet a +36-20-266-1846 telefonszámon vagy a [email protected] e-mail-címen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!