Állatvilág

2008.09.20. 05:35

Tornászból lett állatorvos

Körkép - Legyőzhetetetlen volt a lovon, hét éven át nemhogy megverni, megszorítani sem tudták. A Testnevelési Főiskolán szakedzői képesítést szerzett, ám a sportolói karrier befejezése után más pályát keresett magának. Állatorvosnak tanult.

Horog László

Az 1972-es  nyári   játéko-kon  mutatkozott be felnőtt világversenyen, ma csak mosolyog rajta: ha nem hibázik, talán már akkor, tizennyolc évesen a dobogó tetejére léphetett volna. De rontott, beakadt a lába az egyik kápába. A folytatásban azonban nem volt hiba, 1973-tól hét éven át soha nem tudták megverni kedvenc szerén, lólengésben.
Magyar Zoltán  egyeduralkodó volt. A  moszkvai olimpia után döntött úgy, befejezi tornász pályafutását,  elkezdte az állatorvosi egyetemet, amit gond nélkül  el is végzett, azóta ténykedik ezen a területen.

A Testnevelési Egyetemet még sportolóként, nappali tagozaton  végeztem, 1976-tól 1979-ig, s mikor az iskolát befejeztem, már tudtam, ezzel biztosan nem szeretnék foglalkozni. Kevés álláshely volt, ahol akadt munka, ott 12 éves szerződéseket kínáltak, nem láttam a jövő lehetőségét  mondja dr. Magyar Zoltán.  

A moszkvai olimpiára, a búcsúversenyemre készültem, közben felvételiztem az egyetemre, nem volt könnyű időszak, bár sokan segítettek. Megkönnyítette a helyzetemet, hogy már rendelkeztem diplomával és elég ismert sportoló voltam. A baráti körömben sok vidéki állatorvos volt, akiknek segédkeztem heréléseknél, oltásoknál, érdekelt a munkájuk, számomra logikus volt, hogy ezt a pályát választom.

Amikor arról faggatom, gyerekkorában akadt-e háziállata, nemmel felel, s azonnal hozzzáteszi: a II. kerületben, második emeleti lakásban nőtt fel, ott nem volt mód erre. Négylábúakkal nyaranta azért gyakran találkozott, rokonoknál töltötte az iskolamentes hónapokat, Mór mellett, Felsődoboson. Az egyetemet 1985 őszén fejezte be, január 1-jétől Győrben, a helyi állatkórházban kezdte a munkát  első felesége onnan származott , jobbára haszonállatok kerültek a keze alá, később a fővárosban dolgozott állatorvosként egy vágóhídon, majd a XVIII. kerület körzeti orvosa lett. Azóta is itt ténykedik, többnyire háziállatokat, kutyákat visznek hozzá. Azt mondja, akadnak, akik imádják a kutyájukat, macskájukat, de nincs pénzük arra, hogy elfogadható ételt adjanak nekik, másoknak semmi sem drága, azonnali veseátültetést, illetve hasonló beavatkozásokat kérnek házi kedvenceiknek.

A kedvencem a kutya és a ló, korábban több időm volt lovagolni, ma nagyon ritkán ülhetek nyeregbe. Nem vagyok egy tipikus ördöglovas, de nagyon élvezem.

Közel három évtizeden át nem volt kapcsolata a tornával, fél éve aktivizálta magát, a hazai szövetség általános alelnökhelyettese lett, járja a budapesti iskolákat és a vidéki településeket. Szeretné, ha ismét életre kelnének az utóbbi két évtizedben megszűnt, illetve jobb esetben vegetáló szakosztályok. Célom, hogy a korábban oly sikeres műhelyekben ismét megkezdődjön a munka, szélesíteni kell a bázist, legyen utánpótlás, minél több gyerek válassza ezt a csodálatos sportágat.

Nemcsak a felnőtt-, hanem az utánpótlás-viadalokat is figyelemmel kíséri, ül a lelátón. Gyakran csábítják, induljon öregfiúk viadalokon, de a szerekhez már nem lép, hat éve szerepelt utoljára, lovon mutatta be gyakorlatát. Annak idején versenyeztem eleget. Ha Münchenben nem rontok, már akkor bajnok lettem volna. A szerenkénti döntőben hibáztam, ám az összetettben már nem, két tizeddel kaptam többet a gyakorlatomra, mint az orosz Klimenko, aki lovon győzött. De nem bánom, ha nyerek 1972-ben, aligha tartottam volna ki Moszkváig. Montreal után elköszöntem volna. 1980-ra már kínok közepette készültem fel, 26 évesen pedig el is búcsúztam.



Magyar Zoltán sportolóként szerzett szakedzői diplomát, mégis az állatorvosi hivatást választotta 
Moszkvában is.  Fotó: Orosz Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!