Állatvilág

2008.12.20. 04:57

Kutyaharapást szőrével

Félt a kutyáktól gyermekkorában Szacsvay László, de nem erre hivatkozott, amiért sokáig ellenállt kisfia kérésének, aki nagyon szeretett volna egy kiskutyát, hanem azt hajtogatta, nem való a lakásba eb. Amikor azonban a szomszédból egy három hónapos vizslakölyökhöz jutottak, beleszeretett.

Dallos Zsuzsa

Legendás kapcsolat alakult ki Soma, a magyar vizsla és Szacsvay László színművész között. Első látásra szimpatikusak voltak egymásnak, de kezdetben a művész kisfia foglalkozott többet a kutyával. Az apa azután féltékeny lett csemetéjére, s onnantól csak ő sétáltathatta Somát. A kutya mindenhová elkísérhette gazdáját, munkahelyére, a színházba is, de együtt kocsmáztak, együtt csatangoltak mindenfelé. Soma sokféle jó tulajdonságát igyekezett átörökíteni. Negyvenöt helyen, ahol kölykei élnek szerte az országban, dicsérik a szépséges állatot.

 Soma ma már az örök vadászmezőkön futkározik. Gazdája nehezen dolgozta föl kedvence elvesztését, nem csoda, hogy fogadkozott, neki többé nem kell semmiféle kutya! S ahogy az már lenni szokott, az élet ismét közbeszólt, másodszor is érvényes lett a mondás: kutyaharapást szőrével. Kolléganője, Szulák Andrea ugyanis meghívta televíziós műsorába Szacsvay Lászlót, s a beszélgetés végén megajándékozta egy kis vizslával. Báró kedves, értelmes,  aranyos állat, meggyőződhet róla, aki az Életképek című sorozatot nézi a televízióban, merthogy abban gyakran látható a művész eb. 

 Báró tüneményes, még sincs meg vele az a lelki kapcsolatom, ami viszont megvolt Somával. Erről sem Báró nem tehet, sem pedig én. Kettőn áll  a vásár. Így alakult. Somát az égiektől kaptam, Bárót pedig a földiektől. Ettől még persze nagyon szeretem őt és ragaszkodom hozzá  vallja a művész.

 A színész szabadságszerető és -tisztelő, eszébe sem jut trükkökre tanítgatni kutyáját, tiszteli egyéniségét. Bárót csak a nagyon szükséges dolgokban korlátozza, egyébként  szabadon járhat a lakásban, még az ágyra is felugorhat. Gazdája csak olyan étterembe, boltba hajlandó bemenni, ahová kutyáját is lehet vinni. Sőt, támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek minél több kutyabarát hely kialakítását szorgalmazzák. Szívesen vesz részt társadalmi akciókban, szerepet vállalt az őszi európai kutyakiállítás népszerűsítésében is. Báróval együtt szívesen pózolt a fotósoknak, képünk is a budapesti eseményen készült.

A kedvencnek meghatározó szerepe van a  családban: egy-egy fontos elvi kérdés vitájakor Báró a békebíró. A veszekedő családtagok meglátják a szomorú szemekkel besomfordáló kutyát, és máris mindenki jókedvre derül.
 Szacsvay László egyébként nemcsak a kutyákat szereti, volt macskája is, így aztán kitűnően megérti Gerard Durell sorait, aki élvezhető humorral szedte csokorba a háza körül élő állatokat. A regényből Szacsvay László közreműködésével készült nagy sikerű hangoskönyv. 



Szacsvay László  szabadságszerető ember, eszébe sem jut trükkökre tanítgatni kutyáját, Bárót  Fotó:  Orosz Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!