Állatvilág

2008.12.06. 06:03

Légiós élet Brianconban

A magyar jégkorongsport legnagyobb sikerénél, az A csoportba kerülésnél főszerepet vállalt: idén tavasszal a mindent eldöntő gólt lőtte a Divízió 1-es vb döntőjében. A francia HC Briancon csatára, Vas Márton szezon közben ritkán látogat haza, nejével és két kutyájával a Francia-Alpokban él

Horog László

Az immár a világ legjobbjai között szereplő hokiválogatott támadója, Vas Márton  két esztendeje   úgy határozott, hogy ismét  külföldön próbál szerencsét, két társával egyetemben elfogadta a francia hokis  csúcsokra törő  Briancon  ajánlatát. Döntését nem is bánta meg, Ladányi Balázzsal és Szélig Viktorral egyetemben remekül érzi magát a Francia-Alpokban. A tavalyi idényben a gárda remekelt, a bajnokságban és a Ligakupában is ezüstérmesek lettek, mindkétszer a Rouen   bizonyult náluk jobbnak. Az idei szezonban a cél az aranyérem mindkét sorozaton, ami nem is tűnik elképzelhetetlennek.

A bajnokság félidejében az élen állnak, a két és fél ezres csarnokban átlagban kétezren buzdítják a gárdát az alapszakasz mérkőzésein, a rájátszás során pedig  mindig megtelik az aréna. 
 Idén nősültem, a feleségem érthetően velem tartott, mint ahogy a családjával érkezett Brianconba Ladányi Balázs és Szélig  Viktor is. Előbbinek két hónapja született a kislánya. Utóbbinak a fia, Szélig Marcell  már hatesztendős,  továbbá heteken belül érkezik a második baba is, aki kislány lesz. Nálunk utódok még nincsenek, ellenben két kutyánk van. Lotti, a négyéves labrador három esztendeje került hozzánk, nem akármilyen viszontagságok után. Egy sintértelepről hoztuk el, ahol már azon gondolkodtak, hogy elaltatják, ugyanis nem volt már hely, sorra  érkeztek  hozzájuk az elhagyott kutyák. 

A nejem   akkor még csak a barátnőm   látta meg a hirdetést a világhálón, hogy ideiglenes megmentőt keresnek. Elmentünk érte, arra gondoltunk, megmentjük, aztán pár hét múlva, ahogy talpra áll, továbbajándékozzuk. De pár nap után már tudtuk, velünk marad. A családfáját nem tudtuk  kinyomozni, a  labradormentők    szerint fajtatiszta. Amikor elhoztuk a gyepmestertől, azonnal orvoshoz vittük, ivartalaníttattuk. A doki közölte, mielőtt a labradort  az utcán megtalálták, kölyköket hozott a világra, ám azt senki nem tudta, hogy Lotti  kiskutyáival mi lett. A család másik kedvence, Vincent, a staffordshire terrier egyesztendős, akit Békéscsaba mellől hoztak egy tenyésztőtől. A Ponyvaregény hőséről, a John Travolta által megszemélyesített Vincent Vegáról kapta a nevét.

 Hivatalosan, a törzskönyve alapján Energy Bomb Forest Vincentről van szó. A nejem régóta kutyarajongó, egy éve     Budapesten ellátogattunk egy kiállításra, akkor pillantott meg egy staffordshire terriert. Ez a fajta roppant kedves, igazi izomgolyó, rá-adásul imádja az embert. A vad külső angyali belsőt takar.

Bár Vas Marci inkább vizs-lát szeretett volna,  úgy döntöttek, staffordshire terrier kerül a családhoz.  Újabb négylábú családtag vásárlását egyelőre nem tervezik. Amikor a kiváló jégkorongozó    a válogatott kötelezettségei miatt a szezon közben autóval  hazalátogat, a neje, valamint a két négylábú  is vele tart. Mióta az EU tagjai lettünk,   nincs  ellenőrzés a  határokon, ami nagyban  megkönnyíti  a közlekedést a kutyákkal. Igaz, korábban sem volt különösebb probléma,  mivel mindegyik rendelkezik útlevéllel. Ha Franciaországban közlekedünk az utakon és  Lotti és Vincent a kocsiban tartózkodik, kötelező  magunknál tartanunk az irataikat. Bármikor megállíthatnak bennünket a rendőrök, s   igazolnunk kell őket.

A Vas család imádja Briancont, a tengerszint felett 1200 méteren fekvő,  ódon, középkori óvárossal és modern negyeddel egyaránt rendelkező várost, amely alig pár kilométerre fekszik az olasz határtól, valamint Torinótól.    



Vas Márton, valamint két kutyája, Lotti  (jobbra) és Vincent.  Remekül érzik magukat az Alpokban

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!