Állatvilág

2014.12.03. 19:48

Bambi lábra állt - Jól van az októberben megműtött szarvasborjú

Emlékeznek még Bambira a kis szarvasborjúra? Október végén számoltunk be a kis jószág szerencsétlen balesetéről mely során nyílt csonttörést szenvedett a jobb hátsó lábán.

Unger Tamás

A korábbi műtétről itt olvashatnak. A szombathelyi állatkórházban a műtét után Dr. Peresztegi Attila elmondása szerint, kevés esélyt látott, hogy Bambi fel fog épülni, mert nagyon súlyos sérülést szenvedett és fenn állt a veszélye az elfertőződésnek.

Mondhatni egész vasmegye állatbarát lakosai együtt drukkoltak a kis Bambinak, hogy újra lábra álljon. Meglátogattuk Bambit és gazdáját, Horváth Gyulát Rábapatyon. Gyula mosollyal az arcán vidáman fogadott bennünket, és közölte a jó hírt, hogy Bambi nagyon jól van, már teljes mértékben tudja terhelni a műtött lábát, nem fájlalja, és szépen gyógyul a műtét helye is.

Horváth Gyula megmutatta nekünk a Gyula Farmot ahol Bambi él 3 őz és 3 dán szarvas társaságában. Gyula először a farm előtt álló magaslesre invitál, innen szokta csodálni az őzeket, szarvasokat, valamikor órákat tölt el csendben és figyeli őket, de néha a helyi óvodások nézegetik onnan az aranyos állatokat. (Nyugalom szigete) Úgy beszél róluk, hogy öröm hallgatni,mindegyikhez tud története mesélni és  mindegyiknek van saját neve mint ha házi állatok lennének. Gyula megy be előttem a területre, amint meghallják a hangját egyből körbeveszik Őt az állatok.

Közben folytatja  Bambi történetét. Bambit az orvos javaslata alapján a telken belül egy kerítéssel elkülönítették a többi állattól, hogy nyugalomban fel tudjon épülni és minél hamarabb erőre kapjon, hogy januárban már újra együtt ugrándozhasson a többi társával.

Gyula elmesélte, hogy 1 éve alakította ki ezt a kis farmot ahol szeretettel gondozza a jószágokat. A szeretet pedig kölcsönös, mert öröm volt nézni, ahogy követték Gyulát mindenhova, ahogy ettek a kezéből.

Ez az eset jó példa az állatok szeretetére, hiszen sok ember nem tett volna meg ennyi mindent a kis Bambiért, hogy felépüljön.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!