Baba

2008.03.11. 07:00

Lélektől lélekig a zene nyelvén

Körkép - Az anya nem csak a testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel. Kodály Zoltán szavai mindennél jobban kifejezik azt a kötődést, amely a zene segítségével alakulhat ki szülő és gyermeke között.

Simon Erzsébet

Kétség sem férhet hozzá: ha szülők vagyunk, szeretjük a gyermekeinket.  Ki úgy, hogy elhalmozza a csemetéjét drága játékokkal, funkcióját soha el nem érő tárgyakkal veszi körül; ki úgy, hogy csupán ringatgatja, babusgatja, szavaival simogatja a babáját. De mit sem ér a legszebb játékbaba, a páratlan játékautó; a csöppség ugyan elvan velük ideig-óráig, aztán sutba hajítja őket. 

Találkoztam olyan kislánnyal, akinek a szobája hatalmas játékboltra hajazott. Ragyogó manökenbabák, csillogóan berendezett babaházak, plüssállatok, kellették magukat, a lányka figyelmét mégsem tudták lekötni. Legszívesebben a szomszédban üldögélt, ahol kortársának nagymamája mindössze egy-két, saját készítésű rongybabával varázsolt mesevilágot köréjük. 

De nem is a kopott szoknyájú Juliska baba volt a lényeg; az énekek, a mondókák röpítették álomvilágba a porontyokat. Az a nagyi soha nem múló türelemmel talált ki új meg új játékokat, meséket. Vége nem volt az emlékezetéből előbányászott mondókáknak, verseknek, ringató dalocskáknak. Az egyszerű sorokat könnyedén megjegyezte még a szavakat nehezen formáló csöppség is. 

Miért, hogy manapság alig-alig akad a családokban két lábon járó meseláda? Ebéd, vacsorakészítés közben is dúdolgató felnőtt? A technikai csodákat elfeledtető szülő, nagyszülő? Ne fogjuk a leszűkült térre és időre, hogy keveset foglalkozunk gyermekeinkkel! A dúdolgatáshoz, a kapcsolatteremtő játékhoz percek is elegendőek. Sok kis perc is ácsolhatja a bizalomra épülő kapcsolatot! 

Megyénkben is vannak olyan foglalkozások, amelyeken a kodályi elvek alapján kapnak mintát a szülők a zenei nevelésre. Lezsákné Szekszárdi Zsuzsanna keddenként a gencsapáti művelődési házban, csütörtökönként a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában várja a kismamákat; könnyen énekelhető, zeneileg értékes dalanyaggal, mondókákkal,  ölbeli játékokkal ismerteti meg az érdeklődőket. Hogy otthon bármikor önfeledten játszhassanak. 

Belépés a Gyermekszobába

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!