Baba

2016.03.10. 15:50

Kiságy, bölcső vagy babaöböl - Egészséges, kényelmes és biztonságos kuckóval várjuk az újszülöttet

Körkép - Tegyük fel, hogy nemsokára gyermek érkezik a családunkba. Hónapok óta tudjuk a baba nemét, kiválasztottuk a nevét, és már elkülönítettünk egy helyiséget vagy fél szobát a lakásban - születendő kisbabánk birodalmát.

Tóth Kata

Nagy (költségvetésű) feladat előtt állunk, be is kell azt rendeznünk. A tárgyakat illetően azonban nem érdemes túlzásokba esni.

Jó, ha már hónapokkal a gyermek születése előtt hozzáfogunk a babaszoba tervezéséhez, mert így alaposan körbejárhatjuk a témát, a babaáruházakat, és barátkozhatunk a gondolattal, hogy a méregdrága új berendezési tárgyak helyett használt, örökölt, kölcsönkapott darabok is megteszik majd. Kiszáradnak a festett falak, böngészhetünk az online piactereken, ismerkedhetünk a matracfajtákkal, a babaöböl és a pelenkatartó vödör fogalmával. Van idő kiválasztani a megfelelő ágyat, pelenkázókomódot, légzésfigyelőt, bébiőrt, mérleget és párásítót. Hogy a szoptatós fotelről ne is beszéljünk. Ha szárnyal a fantáziánk, a térbeli lehetőségek is adottak, és határozott ízlésünk, igényeink vannak, mesefigurás, szívecskés, állatos, modern, virágnyomatos, minimalista, festett falú vagy (ál)tapétás, élénkszín-dominanciájú vagy pasztellárnyalatos (bézs, szürke, fehér) babahálót is álmodhatunk. Kérdés az is, hogy egy szobában vagy ágyban alszik-e majd a baba szülőkkel, vagy a kezdetektől külön.

Nagy üzlet a babafelszerelés-eladás, egész iparág épült rá. Nyomasztó érzés tanácstalanul bolyongani egy babakellék-áruházban, ami mindent el akar adni, és mindenről be akarja bizonyítani, hogy nélkülözhetetlen. Megnyugtatásul: egy csecsemő komfortérzetéhez egészséges (nem vizesedő, lehetőleg nem frissen festett vagy tapétázott falú), nyugodt, egyenletes hőmérsékletű, kényelmes és biztonságos környezetet kell kialakítani. Nem is mindenkinek van lehetősége arra, hogy négy fallal határolt, külön kis kuckót rendezzen be születendő gyermekének: ők egy sarkot vagy zugot alakítanak ki, és ez is tökéletes megoldás hosszú hónapokig.

A babának egy dologra feltétlenül szüksége van a kezdetektől: egy biztonságos, kényelmes fekhelyre az anya (a szülei) közelében. A rácsos kis-ágy hosszabb távra szól, mint a bölcső, de ez utóbbira is egyre többen gondolnak úgy, mint a babaszoba egyik szükséges kellékére. A talpas változat 3-4, a lengő pedig 6 hónapos korig alkalmas fekhely a baba számára. Pais-Horváth Péter, Vas megyében alkotó terméktervező mérnök évek óta elkötelezett híve - és készítője - a bölcsőknek. A következők miatt ajánlja a használatukat:

- A csecsemőt, aki az anyaméh védelmet adó, zárt világából a születéskor váratlanul nagy térbe kerül, a korábbi kellemes, meleg világára emlékezteti egy szűk, otthonos kuckó - ez lehet a bölcső - és a ringatózás. A megfigyelések szerint a bölcsős babák nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak - teszi hozzá, és folytatja: A hintázó mozgás jótékonyan hat az idegrendszerre, az egyensúlyérzék, a mozgáskoordináció fejlődésére. Azt pedig, hogy egy nyugtalanabb csecsemő altatásában mennyire hasznos a ringatás, bárki belátja, aki szunyókált már egy kényelmes hintaszékben.

Ha valaki nem tudna dönteni a kiságy kontra bölcső kérdésben: Péter készített már többfunkciós, ringatható kiságyat is, ami bölcső és babaágy is egyben, statikussá is alakítható.

Lehetőleg természetes anyagból, fából készült bútorokat válasszunk. A kiságy kiválasztásánál szempont az anyag, a méret, az állítható magasságú fekvőfelület. A fából készültek masszívabbak, időtállóbbak, a nagyobb méretű - a 140x70 centiméteres -, ami a klasszikus rácsos kiságynál nagyobb, nemcsak a gyermek 2-3 éves koráig használható, hanem még később is, évekig. Könnyen tisztán tartható, nedvességelvezető, légáteresztő habmatrac vagy kókuszmatrac való bele.

Népszerű még a felnőtt franciaágyhoz csatolható bébiöböl is, ezt használva külön, de mégis együtt alszik a család: a kisbaba élvezi a közelséget, a szülők pedig nem kell, hogy felkeljenek az éjszakai etetéshez, visszaaltatáshoz.

Nem elhanyagolható szempont az anya kényelme sem, a babaszoba többi berendezési tárgya őt szolgálja. Mivel itt zajlik az etetés, a pelenkacsere, az öltöztetés, az első időkben a fürdetés is, érdemes egy pelenkázófelületet (például szekrényt, komódot) közvetlenül a kiságy mellett elhelyezni, és a pelenkázáshoz szükséges holmikat könnyen hozzáférhető helyre tenni. Egy gyengébb fényű lámpa segít az éjszaka közepén a tájékozódásban. Az etetések okán nagy hasznát vehetjük egy kényelmes fotelnek. A lábtámasszal és mindkét oldalon karfával ellátott változatok minden igényt kielégítenek.

Bababiztossá kell, hogy tegyük az egész lakóteret: a bútorok sarkaira sarokvédőket, a konnektorokba biztonsági dugót tegyünk, a szabadon lévő kábelt vagy vezetéket pedig el kell rejteni. Biztonsági rácsok, leesésgátlók tehetik nyugodtabbá a mindennapjainkat, és az, ha a szobanövényeket, az értékes vagy törékeny tárgyakat egy-két polccal mindig feljebb helyezzük.

És végül még valami: bár a lakberendezők esküsznek rá, hogy a csecsemőt a saját szobájában érik majd az első és legfontosabb benyomások, és, hogy a kicsiket körülvevő környezet a személyiségfejlődésre jelentős befolyással bír, vannak ennél lényegibb feltételei is annak, hogy elégedett, boldog babát neveljünk. A dédelgetés, a szeretetteli törődés, a jelenlétünk, az, ha magunkat „adjuk oda" a gyermekünknek, mindennél többet ér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!