Egy várandósság története 1. rész

Tavaly október 7-én, pénteken a terhességi tesztek – két darab –, kimutatták azt, amit már egy-két napja sejtettem: terhes vagyok. 39 évesen, két autoimmun betegséggel és a reménnyel, hogy egyszer nekem is lesz gyerekem.

Hogy a tesztből gyerek is lesz, az egy következő kérdés. Hogy egészséges gyerek lesz-e, az meg egy másik. Reméljük persze a legjobbakat. Mindig. Ez a történet, a saját történetem egy jelenleg is íródó élő napló. Tele félelmekkel, kétségekkel, kíváncsisággal és felfoghatatlan boldogsággal. Egy nagyon fontos utazás közös megélésére hívom most a kedves olvasót, ha érdekli. El is kezdem, és majd valahol, remélhetőleg pont ott, ahol kell, véget fog érni:

A terhességi teszt megvétele előtt még sétáltam egyet a szemerkélő esőben, kedvenc és egyetlen kutyámmal, valamiféle furcsa buroknyugalomban, és elszívtam a valószínűleg hosszú-hosszú időre utolsó cigimet. A nehezítő körülmények ellenére természetes úton, elég gyorsan estem teherbe. Igaz, sose gondoltam, hogy bármiféle beavatkozós módon (inszemináció, lombikprogram stb.) leszek várandós. Mindig is úgy véltem, hogy annak is lehet oka, ha valakinek nem sikerül a teherbe esés, és azt is, hogy lehet saját gyermek nélkül is teljes életet élni. Gondoltam persze mindezt úgy, hogy jelenleg állapotos vagyok, mondhatjuk tehát, hogy könnyű erről az oldalról így beszélni, de egyrészt még nem született meg a babám, másrészt ha nem estem volna teherbe, akkor is tartanám magam a fent leírtakhoz. Bízom a természet és a sors erejében, amibe nem tartom jónak beavatkozni, de természetesen senki sem elítélhető, ha erről másképp vélekedik, hiszen ez egy nagyon személyes ügy. Furcsa. Szerintem az ember legtöbbször tényleg megérzi, ha terhes. Nekem jöttek a szokásos, menzesz előtti tünetek: mellfeszülés, hasi fájdalmak, csak éppen a menzesz nem jött...Az első tesztet bénázva, leendő gyermekem apjával együtt csináltuk; én pisiltem, ő szakértette a használati útmutatót. Aztán kaptunk egy markáns és nem annyira markáns csíkot; azonnal küldtem róla a fotót rutin róka, gyermekét öt éve egyedül nevelő barátnőmnek; Szerinted ez egy csík vagy kettő? Villámgyorsan jött a válasz: ez bizony kettő! Ezek sose hazudnak, de csinálj még egyet! Pasimnak több se kellett; rohant a gyógyszertárba a legérzékenyebb és hát nyilván nem a legolcsóbb tesztért (az én bizonytalan csíkosom kb. 300 forint volt, az ő érzékenye 1700), de megérte: fél perc sem kellett, kirajzolódott a masszív kék kereszt.

Én addigra átestem az első sokkon. Mert akárki akármit mond; ijesztő dolog, amikor megtudja az ember lánya, hogy terhes. Még akkor is, ha tervben volt a baba. Van benne valami eszeveszettül végérvényes. Ráadásul bennem nő egy kis „alien", akiről kilenc hónapig nemigen fogok tudni semmit, viszont a testem minden elképzelhető módon jelzi, hogy „nem vagyok egyedül". És többé már nem is nagyon leszek, annak minden örömével és bújával. Kedves szerelmem nyugtatgatott, majd megkért, hogy tegyem el a pisim az asztalról, mielőtt véletlenül megissza... kissé ő is zavart volt.

Aztán jött a „nagyszülők" értesítése: anyámmal madarat lehetett fogatni, szerinte amúgy is a gyerek az élet értelme. Anyám vicces reakcióiból most is kaptunk egy adagot: „Jól van, kislányom, de azért ne éljétek még bele magatokat teljesen, ez még nagyon korai, még bármi lehet..." aztán pár perc és jött az sms: „Nagymama leszek!" Muszáj volt felhívnom: de anyu, most mondtad, hogy ne éljük még bele magunkat!?! Anyám csípőből tüzelt: De nekem szabad! – hát erre már tényleg nem tudtam mit mondani, csak nevettem az én drága anyukámon...

Na és az alkohol meg a cigi. Nem vagyok sem napi szinten alkoholfogyasztó, sem nikotinista, de azért olykor-olykor igenis jólesett egy pohár bor és egy szál cigi. És sajnos egyáltalán nem érzem, hogy hányingerem lenne tőle... sőt! Kívánom mindkettőt, ami nagy igazságtalanság. Napok óta se cigi, se egy korty alkohol..., a mellem meg leszakad.

Itt tartottam körülbelül két-három hetes terhesen, 2016. október 9-én. Másnap mentem a nőgyógyászhoz. Ott is mi volt?