Bajánsenye

2016.06.02. 19:20

Sűrű hetek Bajánsenyén

Bajánsenye - Új szőlősgazdákat avattak, és színjátszó fesztivál is volt a két májusfaprog-ram között.

Kálmán György

- Régen látott sokaság verődött össze - így fogalmazott Györke Gyula, Bajánsenye polgármestere a már hagyományos Kis-hegyi majálisról. Ízletes volt az összejövetel, hiszen a főzőversenyen 12 csapat vett részt, és négy társaság versenyen kívül mutatta meg szakácstudományát. Idén is ez alkalomból tettek esküt a hegybíró előtt az új szőlősgazdák. Három új gazda esküdött - vagyis újabb területeket vonnak be a szőlőtermesztésbe. Ez nem csak gazdasági megfontolásból fontos, sőt. A szőlőhegy a település közösségi életének egyik fontos színtere.

Nehéz dolga volt a gasztro-zsűrinek: változatos ízekkel összesen 12 csapat indult a főzőversenyen a Kis-hegyi majálison (Fotó: Kemencei Ilona)

Ünnepelték a búcsút is nemrégiben Bajánsenyén. Bár ez az esemény már sok helyen megkopott, ide még mindig eljönnek az árusok, és hazalátogatnak az egykori senyeiek, vendégekkel telik meg a falu.

Nem mellékes, hogy csepűrágóktól is hangos volt Bajánsenye: negyedik alkalommal rendezték meg az Őrségi Ekhós Szekér Falusi Színjátszó Találkozót, ahol négy gyermek és nyolc felnőtt csoport váltotta egymást a színpadon két napon át. A házigazda Kerkabarka Színjátszó Kör több vasi és zalai csapatot látott vendégül, a szlovéniai felsőlakosiak pedig nemzetközivé tették a találkozót.

Nemzetközi volt a májusfaprogram is. A májusfaállítást Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása óta közösen teszik a szlovéniai Hodos községgel a bajánsenyeiek, ahogy a májusfa-kitáncolást is. Előbb a magyarok, a senyeiek, aztán a hónapzáró programon a hodosiak voltak a házigazdák, ők adták a kulturális műsort és látták vendégül az együtt ünneplőket.

Címkék#Bajánsenye

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!