Bajánsenye

2016.10.30. 19:10

Nemzetközi gyakorlat: a szlovén tűzoltóknak odahaza is elfogadták az őrségi konyhás próbát

Bajánsenye - Az iskola főzőkonyháján kiömlött a forró zsiradék és a tűzhely platniján azonnal lángra kapott. A tűz villámgyorsan tovaterjedt...

Bakos Ágnes

A konyha személyzete azonnal elhagyta a helyszínt, értesítették a tűzoltókat a tűzről, közben a tűzriadóterv protokollja szerint kiürítették az épületet - mindez egy nagyszabású gyakorlat része volt. De ahogy élesben is történt volna: a riasztás a helyi önkéntesekhez, valamint a velük együttműködési szerződésben álló lenti hivatásos tűzoltókhoz futott be elsőként.

A helyszínre legelőször a bajánsenyei önkéntesek érkeztek, majd hamarosan ott voltak a hivatásosok is. A tűzről két szlovéniai falu, Hodos és Kapornak tűzoltói, valamint az őriszentpéteriek is értesültek, így nemsokára már öt egység tartózkodott a helyszínen. Az oltást a lenti tűzoltók irányították, a tűz fészkét két irányból támadták, és a szakszerű beavatkozásnak köszönhetően, még mielőtt nagyobb anyagi kár keletkezett volna, eloltották.

Jól vizsgáztak a résztvevők a nemzetközi gyakorlaton, vagyis sikerrel oltottak és mentettek a bajánsenyei önkéntesek vezetésével (Fotó: Kálmán György)

Az öt település lánglovagjait megmozgató gyakorlat része volt a bajánsenyei önkéntes tűzoltók éves kiképzési tervének. A községben nemrégiben szerveződött újjá az önkéntes lánglovagok csapata, a lelkes fiatalok pedig a konyhatűzzel a gyakorlatban is megmutathatták, hogy mit sajátítottak el. A gyakorlat a szlovén tűzoltók részvételével tulajdonképpen nemzetközivé vált. A két ország önkéntesei közti kapcsolat pedig nem új keletű: több évtizedes hagyományai vannak. A szlovéniai lánglovagok is be tudták illeszteni a képzési tervükbe a próbát, és azt elfogadják Szlovéniában. A gyakorlatot megfeleltre értékelték - aztán a kellemest összekötve a hasznossal haboztak a lánglovagok. A lentiek habbal oltási gyakorlatot mutattak be, amit sikerrel kipróbáltak az önkéntesek.

Címkék#Bajánsenye

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!