BC Körmend

2012.12.04. 20:22

A Körmend nyert a Szolnok ellen az EuroChallenge-ben

A Lami-Véd Körmend kosárcsapata fantasztikus bravúrt ért el. Nyert Szolnokon, így a továbbjutás küszöbén áll az EuroChallenge-ben.

Tóth Gábor

A Körmend meglepetésre három magasemberrel állt fel, ezzel sikerült is kivennie a játékból Bádert. A hazaiaknál azonban Horváth és Kalve nagyon megszórta magát, előbbi 13, utóbbi 10 pontig jutott az első negyedben. A vendégek jó csapatjátékkal a 8. perc végéig szorosan tapadtak (20-19), ám Buljan fegyelmezetlensége sokba került. Trepák faultolta, erre a horvát légiós ellenfele fejéhez vágta a labdát. A technikait ki is használta az Olaj, 7-0-s sorozatot produkált, és a kisszünetre is megnyugtató előnnyel vonult (28-21). A második felvonást elképesztően kezdték, 8-0-s szériát repesztettek a vasi piros-feketék (12. perc: 28-29). A házigazda elbizonytalanodott, a Rába-partiaknál viszont többen jól teljesítettek, és át is vették az irányítást (15. perc: 37-38). Buljan ekkor a játékkal tűnt ki, Fodor Gergely és Simpson is sokat vállalt, valamint Ferencz is szállította a triplát. Az utolsó két percben azonban nem találtak a gyűrűbe a vendégek, így két duplányi fórt szerzett a szünetre a Szolnok (20. perc: 49-45).

Vincent Simpson (labdával) kiválóan játszott, a szolnoki Horváth Ákos sem tudta megállítani. Fotó: Szendi Péter

A fordulás után is fej fej mellett haladtak a csapatok (25. perc: 58-60). A harmadik negyed derekán azonban Buljan a bíróra legyintett, újabb technikait kapott, és az Olaj ismét meglépett (28. perc: 68-60). Ám a vasi csapat nagyszerűen küzdött, így az izgalmak tovább folytatódtak (30. perc: 71-65). Az utolsó negyedben aztán jött a hatalmas fordulat. A Rába-partiak védekezése összeállt, de támadásban is kiválóan játszottak. A hazaiak lassan összeestek, így hiába vált ki a vendégeknél Buljan, Simpson vezérletével egyre növelte vezetését (38. perc: 81-86), és megérdemelten nyert a Körmend.

A vasi piros-feketék idén először nyertek idegenben, és egyúttal fantasztikus bravúrt értek el az Adria-Ligában edződő Szolnok ellen. Ha jövő kedden, az EuroChallenge első csoportkörének zárófordulójában, hazai pályán győznek az Oldenburg ellen, akkor továbbjutnak.

 

Szolnoki Olaj KK - Lami-Véd Körmend 83-94 (28-21, 21-24, 22-20, 12-29)

Szolnok, 1200 néző, férfi kosárlabda EuroChallenge, csoportmérkőzés, vezette: Cohen (izraeli), Brziak (szlovák), Rohacky (osztrák).

Szolnok: Fodor M. 5, HORVÁTH 20/12, Sehovics 8, KALVE 20/3, Báder 13. Csere: Simon 7, Szabó 5, Trepák 3/3, Markovics -, Grebenár 2. Edző: Alekszics Dragan.

Körmend: RUJÁK 8/3, FERENCZ 17/9, Buljan 20, Farkas 2, SHAW 18. Csere: SIMPSON 20/9, Fodor G. 8/3, Kutasi -, Sömenek 1. Edző: Hencsey Tamás.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 11-5. 7. perc: 18-17. 9. perc: 27-19. 12. perc: 28-29. 15. perc: 37-38. 18. perc: 45-45. 25. perc: 58-60. 28. perc: 68-60. 35. perc: 75-78. 38. perc: 81-86.

 

Kipontozódott: Trepák a 31., Kalve a 37., Simon a 38., ill. Farkas a 29., Buljan a 37. percben.

Alekszics Dragan: - A végén idegesen játszottunk, és a dobásaink kimaradtak. A körmendiek extra és szerencsés kosarakat is szereztek, ami döntőnek bizonyult.

Hencsey Tamás: - Egyenletesen kosárlabdáztunk, ám amikor nekünk állt a zászló, akkor a hibáinkkal visszahoztuk a meccsbe a Szolnokot. De meg tudtunk újulni, és tetszetős csapatjátékkal nyertünk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!