BC Körmend

2014.06.10. 11:05

Várakozáson alul teljesített a szezonban a Körmend

A minimális elvárást teljesítette csak az elmúlt szezonban a körmendi kosárcsapat. A piros-feketék a nyolcadik helynél jobb pozícióban is zárhatták volna a pontvadászatot, ehhez minden feltétel és lehetőség adott volt.

Németh Zsolt

A csapat évzáró találkozóján a klub vezetői mindenkinek megköszönték a munkáját, de hangsúlyozták, hogy nem voltak elégedettek a gárda teljesítményével.

– Az előző szezon után abban reménykedtünk, hogy egy erősebb, jobb csapatot tudunk összeállítani. – mondta a klub ügyvezetője, Zsebe Ferenc. – Ez sikerült is, de a szezon első harmada után valahogy elveszett a kellő kohézió, a motiváció. Sokszor leültünk a csapattal beszélgetni, de nem igazán sikerült rájönnünk, hogy mi okozta a visszaesést. Sem a lelkekre ható beszélgetés, sem a büntetések kilátásba helyezése nem hozott eredményt.

A város polgármesterét, Bebes Istvánt arról kérdeztük, hol tart a klub konszolidációja.

– Amikor elindult a folyamat, akkor is azt mondtuk, hogy ez három esztendőt vesz majd igénybe. Úgy érzem, minden évben tudtunk egy picit előbbre lépni a csapat anyagi hátterének megteremtésében. Továbbra is mindenki azért kell, hogy dolgozzon, hogy egy év múlva valóban azt mondhassuk: nincs további ilyen típusú hátraléka a klubnak. Az Egis Nyrt. fő támogatóként nagyon sokat tett azért, hogy rendezett körülmények között működhessen a csapat. A régi kapcsolat jó esélyt teremt arra, hogy ebben a hónapban a további együttműködésről is meg tudjunk állapodni.

– Konkrét számokban megfogalmazható-e, hol tart az adósságkonszolidáció?

– Százötven milliós mínuszról indultunk két esztendeje, ma az eredeti tartozásállomány mintegy harminc százaléka áll még fenn.

– Megújul a sportcsarnok, amiben még jobb körülmények között lehetne nemzetközi kupamérkőzéseket is játszani. Milyen szándékai vannak a klubnak ez ügyben?

– A honi szövetséggel előzetes tárgyalásokat folytattunk. Ha lehetőséget kapunk, vállaljuk a megmérettetést.

Időkérés Hencsey Tamással (balról) és Horváth Balázzsal – még Aaron Mitchell nélkül. Jobbról a játékosok: Ferencz Csaba, Sonyák Béla, Muhammad El-Amin, Jaytornah Wisseh, Zsarko Rakocsevics (Fotó: Szendi Péter)

Vezetőedzőként kezdte, végül másodedzőként fejezte be a szezont Hencsey Tamás, de Horváth Balázs mellett ő volt az, aki elejétől végig kísérte a szakmai munkát az évadban.

– A külföldi mezőnyjátékosok megtalálása okozott problémát. Utólag értékelve, talán nem volt jó döntés részemről, hogy irányító posztra egy első éves, újonc játékost igazoltunk Devon Moore személyében. Ugyanakkor korábban voltak olyan egyetemről kikerült játékosok, akik tudtak jó teljesítményt nyújtani. Ez most nem így alakult. Jeremy Fears nem túl jó állapotban jött ide, családi problémái is voltak, az is meglátszott a játékán. Akkor kellett elmennie, amikor éppen kezdett belejönni, az utolsó négy mérkőzésén már egészen jó teljesítményt nyújtott.

– Muhammad El-Amin érkezése alapvetően meghatározta az ezt követő időszakot.

– Igen. Őt valóban én szerettem volna. Voltak nálunk is olyan vélemények, hogy ne hozzuk, mert nem könnyű eset. Nyilván én is utánajártam, és mondták, hogy valóban vannak vele gondok, de ettől függetlenül minden eddigi állomáshelyén jól játszott. Nála a védekezés volt néha probléma, és akár egy mérkőzésen belül is nagyon ingadozó volt a teljesítménye.

– Az sem mindegy, hogy az ő játéka milyen hatással volt a többiekre.

– Igen, néha bizony kevesebb labda jutott másoknak, mint korábban. Aztán jött a másik légióscsere, Jaytornah Wisseh, aki támadásban szintén egy ügyes játékos volt, de ha a védekezésről beszélünk, akkor azt kell mondanom, hogy ő ebben még El-Aminnál is sokkal gyengébb volt. Számomra olyan év volt ez, amiből rengeteget lehet tanulni. Magam is hibáztam, többször is, ezt soha sem tagadtam.

– Aaron Mitchell-lel, a téged váltó vezetőedzővel milyen a viszonyod?

– Sokat beszélgettünk, gyakran leültünk egymással. Mondhatom, hogy jó a kapcsolatunk. Megértette, hogy Körmenden mit jelent a kosárlabda, és tudja, hogy mindig komolyak az elvárások, amelyeknek meg kell felelni – de igazából ezért vagyunk a csapat mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!