BC Körmend

2014.06.17. 16:00

Ismét indulhat az EuroChallenge Kupában a körmendi csapat

Az Egis Körmend a következő szezonban is képviselheti hazánkat nemzetközi szinten. Röviden ennyi a hír, amelynek a megszületéséhez több feltételnek is teljesülnie kellett.

Zsebe Ferenc, a körmendi klub ügyvezetője elmondta:

– Bár az elmúlt bajnokságban elért helyezésünk kapcsán nem volt automatikusan lehetőségünk a nemzetközi kupában való részvételre, mi hivatalosan jeleztük a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének, hogy amennyiben a jogosult klubok nem használják ki a rendelkezésre álló keretet, akkor mi újra szeretnénk ott lenni az EuroChallenge Kupa mezőnyében.

Az MKOSZ főtitkára, Bodnár Péter ma délután hivatalosan tájékoztatott arról, hogy valóban megkaptuk a lehetőséget, és ismét kiléphetünk a nemzetközi porondra. Nagyon örömteli a hír a számunkra, hiszen előzetesen azt lehetett tudni, hogy több klub is szeretne résztvevője lenni ennek a megmérettetésnek. Ugyanakkor végül a bajnoki döntő két résztvevője mellett mi lehetünk még ott az EuroChallenge Kupában.

Minden bizonnyal ebben része van annak, hogy az előző években is minden probléma és kritika nélkül rendeztük meg a nemzetközi találkozókat, bár a körülményeink nem voltak ideálisak.

Reméljük, hogy a bővülő sportcsarnokban az elmúlt évinél is jobb körülmények között fogadhatjuk ellenfeleinket. Abban is bízunk, hogy megújuló keretünkkel a korábbinál jobb eredményeket érhetünk el. – mondta az ügyvezető.

Ugyanakkor a nemzetközi kupában való részvétel többletköltségeket is jelent, amelyeket szintén vállalnia kellett a klubnak. Erről már a város polgármestere, Bebes István tájékoztatta honlapunkat.

– Ismét annak a partnernek kell köszönetet mondanunk a támogatásért, amely már régóta segíti a körmendi kosárlabdázást, és ez év elejétől hivatalosan, névadóként is a csapat mellé állt. Köszönjük az Egis Gyógyszergyár Nyrt. vezetőinek, menedzsmentjének, hogy ebben a szándékunkban is támogatnak minket, így a még előttünk lévő hátralék rendezése és a bajnoki szereplés feltételeinek biztosítása mellett az EuroChallenge Kupában is biztos háttérrel lehet ott a körmendi csapat. És ez nem csak az 53. szezonjára készülő piros-fekete gárda és a szurkolók számára fontos. A nemzetközi porondon a magyar kosárlabdázást is képviselik a fiúk, reményeim szerint sikeresen és ahhoz méltó módon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!