BC Körmend

2015.07.08. 14:03

BC Körmend: Latinovics távozik, Hujdurovics érkezik

Körmend - Miután Momcsilo Latinovics is távozott, nem maradt már egyetlen légiós és honosított játékos sem a mögöttünk hagyott szezonbeli Egis Körmend csapatából. Viszont egy új külföldit szerződtettek a piros-feketék.

Németh Zsolt

Hivatalossá vált, hogy a következő szezonban Momcsilo Latinovics sem lesz az Egis Körmend kosárlabdacsapatának tagja - jelentette be Zsebe Ferenc, a Rába-parti klub ügyvezetője. A szerbiai játékos - aki 2014 novemberében tehette le a magyar állampolgársági esküt - maga kérte szerződése felbontását. Latinovics húsz bajnoki mérkőzésen segítette a piros-feketéket.

Nermin Hujdurovics januárban még nyíreygházi színekben járt Körmenden. Csapat egyik legjobbja volt, 20 pontot szerzett
Fotó: Szendi Péter

Ugyanakkor a csapat első új légiós játékosának szerződtetéséről is beszámolt az ügyvezető. (Mint már ismert, a vezetőedző a horvát illetőségű Teo Csizmics lett.) Aláírta egyéves szerződését a Körmendhez a bosnyák Nermin Hujdurovics, aki az elmúlt idényben Nyíregyházán szerepelt, és a hazai bajnokság legponterősebb (mérkőzésenként átlag 22,8 pont) illetve az index-pontok alapján legértékesebb (29,6 indexpont meccsenként) játékosának bizonyult. Hujdorovics egy kisebb sérülése miatt csak az alapszakasz húsz mérkőzésén lépett pályára, és március elején közös megegyezéssel szerződést bontott a nyírségiekkel. De azon a 20 találkozón kimagasló mutatókkal rukkolt elő: A már említett 22,8 pont mellett leszedett átlag 7,9 lepattanót, valamint 1,4 szerzett labda és 1,0 blokk volt a mutatója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!