Kosárlabda

2021.01.31. 22:25

Nemzetközi szereplés után, bajnokik előtt a Körmend

Hazatért Hollandiából az Egis Körmend kosárcsapata, amely három vereséggel búcsúzott a FIBA Európa-kupától. A vasi gárda most már a magyar bajnokságra koncentrál.

Tóth Judit

A 22 éves Durázi Krisztofernek voltak szép pillanatai az Európa-kupában

Fotó: FIBA

Az Egis Körmend kosárcsapata neves együttesek, a görög Iraklis BC, a belga Belfius Mons-Hainaut és az olasz Unahotels Reggio Emilia mellett szerepelt a FIBA Európa-kupa A csoportjában, amelyet hollandiai buborékban rendeztek meg. A vasi csapat végül is nyert meccs nélkül szállt ki a nemzetközi sorozatból, amely a vereségeken túl azért biztató periódusokat is hozott. Durázi

Krisztofer, a Körmend 22 éves játékosa a görögök elleni nyitómeccsen remek teljesítménnyel rukkolt elő, 16 pontot – közte

két triplát – termelt csapatának.

– Senki előtt nem volt titok, hogy elég nehéz csoportba kerültünk, ennek ellenére nem mentünk feltartott kézzel, a szándékunk az volt, hogy továbbjutunk a csoportkörből. Most, hogy ez nem sikerült, kettős érzés van bennem: a kiesés miatt csalódott vagyok, annak viszont örülök, hogy a csapatnak és személyesen nekem is voltak szép pillanataink. Az biztos, hogy tanulnunk kell a hibáinkból, erre mindenképpen jó volt ez a külföldi szereplés. A görög és a belga csapat ellen gyengébb teljesítményt nyújtottunk, talán megilletődöttek is voltunk. A búcsúmecscsünkre, az olaszok ellen – azt gondolom – nem lehet panasz, az első negyedet leszámítva jól játszottunk. Ezt a formát kellene átmentenünk a bajnoki fordulókra, mert nagyon fontos mérkőzések jönnek. De viszszatérve a FIBA-kupához: szerintem a védekezésünkkel voltak nagyobb problémák. A pick and roll és a rotáció nem igazán ment, és a támadó lepattanókat illetően is jobb volt minden ellenfelünk. Ezeket sürgősen javítanunk kell.

A 22 éves Durázi Krisztofernek voltak szép pillanatai az Európa-kupában
Fotó: FIBA

A körmendi csapat pénteken kora este indult el ’s-Hertogenboschból, és szombaton délelőtt ért haza. A hosszú utazás után a szombat pihenéssel telt, de vasárnap este már edzést tartott Ziga Mravljak vezetőedző. A tréningen részt vett az időközben leigazolt amerikai

játékos, Benjamin Simons is.

– Egyelőre nem sokat tudunk az új légiósról, azt reméljük, hogy hamar beilleszkedik és a csapat segítségére lesz. Az azért látható volt, hogy Ferencz Csabi és én nem tudjuk maradéktalanul megoldani a feladatot négyes poszton, így szükség volt új emberre. Két nagyon fontos bajnoki mérkőzés van előttünk, szerdán Zalaegerszegre utazunk, szombaton jön a Kecskemét. Hoznunk kell ezeket a meccseket, ezekre készülünk gőzerővel a következő napokban – mondta végül Durázi Krisztofer.

Mosely távozik Körmendről

Alig ért haza Hollandiából, a FIBA Európa-kupáról az Egis Körmend kosárcsapata, máris szerződésbontást kezdeményezett az egyik légióssal, Jagan Moselyval. A 22 éves amerikai játékost a 2020/2021- es bajnoki szezonkezdethez képest igen korán – már tavaly júniusban – leigazolta a Körmend nagy reményekkel, hiszen korábban az egykori NBA-sztár Patrick Ewinggal is dolgozott a Georgetown Egyetemen. Jagan Moselynak a Körmend volt ez első profi klubja, ahol összesen 16 mecscsen lépett pályára, és 8,4 pontot átlagolt. Az amerikai légiós december közepén Székesfehérváron nyújtotta a legjobb teljesítményt, akkor 16 ponttal segítette csapatát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!