BC Körmend

2014.06.18. 18:55

Ferencz is a Körmendnél marad

Körmend - Az elmúlt hetekben szerződtetett kosarasokhoz hasonlóan a következő két szezonban Ferencz Csaba is az Egis Körmend játékosa marad.

Horváth Erika

Az Egis Körmend 29 esztendős válogatott bedobója, Ferencz Csaba is két szezonra kötelezte el magát - ez volt Zsebe Ferenc ügyvezető soros, szerdai bejelentése. A saját nevelésű játékosnak - aki 2011-ben került a felnőtt kerethez, és immár 14. NB I-es szezonjára készül piros-feketében - élő szerződését hosszabbították meg egy évvel, így nemcsak a közelgő, hanem a 2015/2016-os pontvadászatban is biztosan számíthatnak rá a Rába-partján.

Ferencz Csaba hamarosan csatlakozik a válogatotthoz (Fotó: Szendi Péter)

- Egy éve írtunk alá egy kétéves megállapodást, tehát a következő szezonra is megvolt a szerződésem. De a klub vezetői azt szerették volna, ha nekem is ugyanúgy kétéves kontraktusom legyen, mint azoknak, akikkel a közelmúltban állapodtak meg. Sokat nyomott a latba, hogy eddig is bíztak bennem, sokat lehetőséget kaptam, és minden körülmény adott a zavartalan játékhoz - mondta Ferenc Csaba. - A mögöttünk hagyott bajnokságban a csapat jóval gyengébben szerepelt a vártnál, nekem is mehetett volna jobban a játék. A tanulságokat levontuk, a vezetők megpróbálnak olyan csapatot kialakítani, amelyik hosszú távon eredményes lehet. Elsősorban egy jól küzdő, jó szellemű társaságot. Mert ez az alapja a jó eredményeknek. Sajnálom, hogy Kutasi Gergely ennek már nem lesz részese, sok sikert kívánok neki az életben. Én már folyamatosan edzek, hiszen július 7-én kezdjük a felkészülést a válogatottal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!