kosárlabda

2018.04.03. 21:03

Kecskeméten zár a Körmend

Az alapszakasz utolsó fordulójában – szerdán 18 órától – Kecskeméten lép pályára az Egis Körmend.

Tóth Judit

Gasper Potocnik vezetőedző és Marquis Wright. Az amerikai irányítónak is jobban kellene játszania, mint Pécsen Fotó: Szendi Péter

A bajnoki alapszakasz utolsó meccse sem ígérkezik könnyűnek az Egis Körmend számára. A KTE-Duna Aszfalt csapata jelenleg ötödik a tabellán, 14 győzelemmel és 11 vereséggel. Ezt a felsőházi pozíciót őrizni is akarja Forray Gábor együttese, ezért komoly elszántsággal készül a szerdai találkozóra. Mert nyomukban – a hatodik helyen – ott van a ZTE, így nem engedhetik meg maguknak a botlást a kecskemétiek.

A Körmend helyzete sem egyszerű, hiszen nagy a tolongás az élbolyban is. A Szolnok uralja az első helyet, pozíciója már megingathatatlan. A vasi piros-feketék jelenleg harmadikak, mérlegük azonos a második Falcóéval, csupán kosárkülönbség dönt a szombathelyiek javára. Negyedik az Alba, és az ötödik helyen ott a Kecskemét.

Az alapszakasz utolsó meccse több csapat számára is igen fontos, sőt sorsdöntő, a felsőházban is megy még az osztozkodás a helyezésekért. A körmendiek az eredmények függvényében a második, a harmadik vagy a negyedik helyről kezdhetik majd a középszakaszt.

A Körmend és a Kecskemét némileg eltérő kosárlabdát képvisel, a vasiaknak nem is igazán fekszik a kecskemétiek lassúbb játékstílusa. A KTE veszélyes és igen jó csapat, ezt mutatja a tabellán elfoglalt helye is.

– Próbálják majd megakasztani a lendületes játékot, nekünk ezt nem szabad engednünk. Fontos, hogy mi a saját elképzeléseinket erőltessük. A Kecskemét mindent meg fog tenni a győzelemért, nekünk az első perctől az utolsóig kell koncentrálnunk, ha nyerni akarunk idegenben. Ez Pakson és Pécsett nem jött össze, de meg kell szakítanunk ezt a rossz sorozatot. Megfelelő hozzáállással és maximális odafigyeléssel sikerülhet. Úgy gondolom, hogy egy kis ünnepi pihenő után jól felkészültünk belőlük, győzelemért utazunk – mondta a vasiak trénere, Gasper Potocnik.

A 26. forduló párosítása (valamennyi mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik): Falco–PVSK, Kecskemét–Körmend, Atomerőmű–Jászberény, Kaposvár–Szolnok, Szedeák–MAFC, Debrecen–ZTE, Sopron–Alba Fehérvár.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Szolnok 25 21 4 2102 – 1848 0.920

2. Falco 25 18 7 2257 – 2036 .860

3. Körmend 25 18 7 2051 – 1944 .860

4. Fehérvár 25 17 8 2026 – 1864 .840

5. Kecskemét 25 14 11 1945 – 1912 .780

6. ZTE 25 13 12 2044 – 2023 .760

7. PVSK 25 13 12 2012 – 2008 .760

8. Atomerőmű 25 13 12 1999 – 2001 .760

9. Kaposvár 25 11 14 1970 – 2019 .720

10. Szedeák 25 10 15 1888 – 1912 .700

11. Jászberény 25 8 17 1862 – 2004 .660

12. DEAC 25 7 18 1954 – 2152 .640

13. Sopron 25 6 19 1913 – 2093 .620

14. MAFC 25 6 19 1831 – 2038 .620

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!