Kosárlabda

2017.11.03. 19:17

Kosárlabda: Körmend–ZTE: a 129. örökrangadó

KÖRMEND Szombaton 18 órától a legrégebbi rivális, a Zalakerámia ZTE KK lesz az Egis Körmend vendége a városi sportcsarnokban, a férfi kosárlabdázók élvonalának 7. fordulójában.

Németh Zsolt

Szó szerint éjszakába nyúlt az MTE szerdai, FIBA-kupa-mérkőzése, hiszen az amúgy is későn, nyolc órakor kezdett találkozón hosszabbításban ért véget a játék. A küzdelmet Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője is személyesen tekintette meg. Az egypontos hazai siker mentálisan biztosan sokat jelent a piros-feketéknek, ugyanakkor fizikálisan sokat kivett a játékosokból a rutinos – komoly fizikai teljesítménnyel kirukkoló – Keravnos elleni küzdés.

A Zete rosszul kezdte a bajnokságot, de most jó sorozatban van, összeállni látszik a kékek játéka, és ők pihentebben vághatnak neki a 129. örökrangadónak.

A hátvédsorra – többek között Marquis Wrightra (labdával) is – nemcsak támadásban, de védekezésben is komoly feladat hárul majd a ZTE ellen Fotó: Szendi Péter

– A legutóbbi három mérkőzését megnyerte a Zalaegerszeg, ezért biztosan jó hangulatban, feldobva érkezik hozzánk – mondta Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője.

– Ők egész héten készülhettek ellenünk, mi viszont szerdán egy kemény, nehéz mérkőzést vívtunk 45 percen át. Lényeges lehet, hogy miként tudjuk gyorsan kipihenni a mögöttünk álló meccset, hogyan tudunk regenerálódni. Ezzel együtt pedig megfelelően fel is kell készülnünk erre a nagy, szomszédvári rangadóra. Természetes, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy megnyerjük ezt a találkozót is! Hiszek a játékosaimban, abban, hogy minőségi keretet alkotnak. És abban is, hogy újra koncentráltan tudnak majd pályára lépni, ilyen rövid idő után ismét jó teljesítményre lesznek képesek a pályán. A Zalaegerszegről tudjuk, hogy voltak gondjaik néhány játékossal, de ez nem számíthat. Remek, veszélyes csapat a Zete, különösen távolról, hiszen kiváló dobói vannak. De az átmeneti játékban, a gyors indításokban is erős. Most is csak azt mondhatom, hogy leginkább a saját játékunkra koncentrálunk, különösen itthon, saját közönségünk előtt, amelynek támogatására most is számítunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!