Belföld

2006.08.25. 02:28

A legió bevonulása

Szombathely (mt) - Különleges látványossággal szolgált tegnap délután a Zanati úton a Legio I. Adiutrix: gyalog meneteltek be a város szélétől a Ferences-kertig. E jelképes bevonulással a város neve pár napig megint Savaria, vagyis kezdetét vette Közép-Európa legnagyobb jelmezes, históriás ünnepe, a karnevál.

Mórocz Zsolt

Savariát Kr. u. 50 körül alapította Claudius császár, s a város azonnal megkapta a colonia rangot, ami a legmagasabb városi jog volt a Római Birodalomban. Ahhoz azonban, hogy Claudius várost alapíthasson a Severis (Savaris) patak partján, Pannóniában békére volt szükség, ehhez pedig erősen őrzött határok kellettek. A Duna mentén húzódó limes mellett edződtek harcaikban azok a legionáriusok, akiknek emlékét, hagyományait a Szőny-Komáromból érkező Legio I. Adiutrix őrzi. Ez a csapat minden évben vállalja, hogy a város szélétől gyalog, teljes menetfelszerelésben (30 kilogramm) vonul be a városba, kedvcsináló látványosságként, a karneválra invitálva a városlakókat, ráirányítva a figyelmet a Ferences-kerti eseményekre. Hiszen a kert, a Castra Militaria az ő otthonuk, ahol kétszáz katona táboroz majd, életmódjukban is követve egykori elődeiket. A Legio I. Adiutrix kétszer is vendége volt már az itt rendezett ókori hagyományőrzők nemzetközi találkozójának, amelynek házigazdája a Savaria Legio Egyesület volt. A helyi legiósok az 1. századi római harcászat alapjaival ismertetik meg a közönséget, a vendég Legio I. Adiutrix katonáit láthatjuk majd például az Északi Gárda barbáraival küzdeni. Hiszen a Pax Romana sosem volt hosszú életű, nem véletlenül állt folyamatos gyakorlatozásból a legionáriusok élete. E páncéljaikban masírozó katonákkal a város utcáin is találkozhatunk a karnevál idején. Remélhetőleg napsütésben; legalábbis a karneválnyitó tűzperformance Nut éganyát készült megszólítani a kedvező időjárásért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!