Belföld

2006.08.26. 02:29

Álarcosok támadtak a családra

Csehimindszent (al) - Súlyos bűneset történt csütörtök este a faluban: álarcos fegyveresek kiraboltak egy családot.

Mórocz Zsolt

A megdöbbentő bűncselekményről tegnap délután a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rövid közleményt adott ki.

Az eddigi adatok alapján augusztus 24-én 21 óra körüli időben ismeretlen tettesek Csehimindszenten fegyveres rablást követtek el. Több személy egy ismeretlen rendszámú gépkocsival az Arany János utcába, egy családi házhoz hajtott, behatolás után az otthon tartózkodó családtagokat megkötözték, majd az álarcos férfiak fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve több millió forintnyi értéket tulajdonítottak el.

A rendőrségi közlemény szerint az ügyben nagy erőkkel kezdődött meg a nyomozás. A rablás további részleteiről - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem kaptunk tájékoztatást.

Csehimindszent polgármestere, Fukszberger Imre megdöbbenve értesült a súlyos bűntényről. A fegyveres támadás részleteiről egyelőre az elöljáró sem tud semmit. Annyit viszont elmondott, hogy a támadás helyszíne, az Arany János utca szinte a falu közepén található. A rablók célpontja egy olyan család volt, amelynek tagjai már régóta használtcikk-kereskedésből élnek.

A polgármester hozzátette: a településen ehhez hasonló kegyetlen bűncselekmény eddig nem történt, a falu lakói értetlenül állnak az eset előtt.

Információink szerint az ismeretlen tettesek meglepetésszerűen támadták meg az esti órákban az udvaron békésen üldögélő családot. Nem volt nehéz dolguk, hiszen a családfő nem tartózkodott otthon, csak a nők és két gyermek. Az elkövetők átugráltak a kerítésen, majd a házba terelték áldozataikat. Odabent az álarcosok fegyverrel kényszerítették ki a több millió forintnyi érték - pénz és arany ékszerek - átadását. Úgy tudni, hogy a megkötözött családtagokat a legkisebb gyermek szabadította ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!