Belföld

2006.08.29. 02:28

Csend az üzemben

Sé, Szombathely (al, ser) - Kis családi vállalkozás üzemeltette a cukrászdát, ahol a szalmonellás sütemények készültek.

Mórocz Zsolt

Szép, új családi házak sorjáznak Sében, a falu szélén. Az egyik valójában cukrász-üzem, a ház falán öles felirat hirdeti: helyben, a cukrászdában sütemény és üdítő kapható. Azonban a vasrácsos ka- pu már egy hete zárva, az ÁNTSZ függesztette fel a működését, mert innen szállították a szalmonellás járványt okozó süteményeket. (Folytatás a 4. oldalon.)

Sében megtudtuk: a cukrászüzem tipikus családi vállalkozás, ahol férj, feleség, három gyermek, két vő és alkalmazottak dolgoztak. Be-csengettünk a családhoz, ám ahogyan eddig mindenki, mi sem jártunk sikerrel. Az utcai ablakon a függöny megrebbent, de nem nyitottak ajtót.

Szombathelyen, az egyik cukrászüzemben azt mondták: náluk ugyanannyi süti fogy, mint a fertőzés előtt. Sőt, két olyan kis boltba is szállítanak, ahol korábban a séi üzemből rendeltek.

A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, dr. Palkó Andrea elmondta: az ÁNTSZ augusztus 24-én tett bejelentése - előző este és éjjel az ételfertőzöttek közül hárman meghaltak - nyomán foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indult vizsgálat.

- Igazságügyi szakértői boncolást rendeltünk el, majd a toxikológiai vizsgálat következik. Az ÁNTSZ szakvéleményét kértük azért, hogy az áldozatok testéből vett mintában kimutatható-e szalmonellabaktérium. A válasz ismert: ok-okozati összefüggés van a halálesetek és a szalmonellafertőzés között. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint hamarosan elkészül a járványügyi szakvéleményük. Két héten belül megkapjuk az eddigi összes vizsgálat eredményét, melyek függvényében kerül sor az élelmezésbiztonsági szakértő kirendelésére. Elkezdődtek a tanúkihallgatások: eddig az elhunytak - egyikük egy középkorú családos férfi volt, ketten egyedül-állóak voltak - hozzátartozóit hallgattuk meg. Az osztályvezető hozzátette: lezajlott a helyszíni szemle a cukrászüzemben. Ennek oka: tisztázzák, hogy honnan vették a mintákat, vagyis a későbbi szakértői vizsgálathoz a bizonyítékokat hol és hogyan gyűjtötték. A rendőrségi vizsgálatot - mint a többi, ehhez hasonló ügyben - ezúttal is a szakér-tői véleményekre alapozzák, ezért a nyomozás vélhetően hosszabb időt vesz igénybe.

A legtöbb ételfertőzéses beteg augusztus 20-21-én került kórházba, az elmúlt hét alatt összesen 93-at ápoltak a különböző osztályokon - sorolta az adatokat az ÁNTSZ Vas Megyei Intézetének tiszti főorvosa. Dr. Kozáry Judit szerint eddig 330 beteget regisztráltak a járványügyi szakemberek. Az augusztus 19-én elfogyasztott ételtől újabb megbetegedések már nem várhatók, de előfordulhat, hogy valaki otthon várja a javulást, s mivel az nem következik be, orvoshoz fordul. A kórház intenzív osztályán két beteg fekszik, állapotuk súlyos, de nem válságos. Az egyikük a szalmonellafertőzés miatt került be, s a kórházban kapott infarktust. A laboratóriumi és a járványügyi vizsgálatok is azt igazolták, hogy a diós kockában tenyészett a baktérium, az viszont még tisztázandó, hogy miként került az ételbe a kórokozó.

Úgy tudjuk, a cukrász-üzemben augusztus 20-án vett ételmintákból az is kiderült, hogy a diós kockán kívül két másik süteményben, a rumos golyóban és a puncstortában is szalmonella tenyészett. Hat olyan betegről is tud az ÁNTSZ, akik e két édességből fogyasztottak. A diós kocka - kevert tésztalapon pudinggal vegyített darált diós krém, a tetején citromos mázzal - alapanyagainak egyenkénti vizsgálata még tart; a dió is veszélyforrás lehetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!