Belföld

2006.09.18. 02:29

Egy szép, új tér született

Kőszeg - Ünnepeltek tegnap a kőszegiek. Felavatták a megújult, megszépült Fő teret, amelynek tényleges kivitelezési munkái márciusban kezdődtek el. Költségeit az Európai Unió, a Magyar Állam és Kőszeg fedezte.

Mórocz Zsolt

Tegnap délután több szombathelyi is átrándult Kőszegre, hogy megtekintse a kőszegiek büszkeségét, a megújult, megszépült Fő teret, s részese legyen felavatásának. Az ünnepség délután 3 órakor kezdődött, de már jóval előtte benépesült a tér: sokan nézelődtek, beszélgettek rajta, ismerkedtek látnivalóival.

Az újjáépült, díszburkolattal bevont tér kézművesek és virágárusok piacaként, s rendezvények helyszíneként is beépül majd a város életébe. A több mint 11 ezer négyzetméteres területet nagy és kis kőkocka, lapkő borítja, s 1206 négyzetméteres parkfelület. Két szökőkút, három csobogó, két ivókút, sok-sok új utcabútor, 103 díszfa került rá. Megújult a közvilágítása is: 62 kandelábert építettek be.

Az avatóünnepség résztvevői a Kulacs vendéglő felől vonultak át a téren a Jézus Szíve-templom elé. A menet élén cserkészek vitték a magyar, az európai uniós és a kőszegi zászlót. Utánuk mazsorettek vonultak, őket a 140 esztendős kőszegi fúvósok követték, majd a város képviselő-testülete, a kőszegi kötélugrók és a Hajnalcsillag néptáncosai következtek.

A Himnusz és egy Garai-vers után a Fő tér és a Rákóczi út rekonstrukciójának legfőbb adatait hallhatták az ünnepség résztvevői. Az 1 millió 877 ezer eurós beruházás 50 százalékát az Európai Unió (PHARE Orpheus program), 40 százalékát a Magyar Állam, 10 százalékát kőszegi önkormányzati forrásból fedezték. Járulékos része volt a projektnek az ivóvíz- és csapadékvíz-csatorna teljes rekonstrukciója, s régészeti feltárás is. A nyílt közbeszerzési pályázat rendkívül jól sikerült: a kivitelezés kevesebbe került a tervezett 2 millió 18 ezer eurónál.

Kuntner Ferenc polgármester köszöntőjében nagy napnak nevezte a tegnapit, hiszen új tér született. Arra biztatta a kőszegieket, hogy keltsék életre a teret, legyen mindannyiunk sétáló- és találkahelye.

Ezután a kivitelezésben közreműködők ajándékokat vehettek át, majd a kivitelező cég, a Colas Dunántúl Zrt. vezetője, Tóthné Temesi Kinga elnök-vezérigazgató köszöntőjében arról beszélt: Szeretnénk, ha a tér kulturális központtá válna, hirdetné, hogy érdemes Kőszeg városában élni. Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztiaki Társaság elnöke beszédében felelevenítette Kőszeg építészeti nevezetességeit, megemlítve azt is: 1978-ban már kapott Hild-díjat a város, de most újra pályázhat rá, mint ahogyan érdemes lesz a Jurisics tér felújítására, avagy a várfal teljes kibontására is pályázni.

A díszvendégek felavatták a zárókövet is, amelyen az építés összes fontos adatát elolvashatja bárki. Ezután a református, evangélikus és katolikus egyházak képviselői áldották meg a teret, a rajta most, s később közlekedőket is. Az ünnepi műsorban felléptek a fúvósok, mazsorettek, kötélugrók, néptáncosok. Dr. Schrott Géza karnagy vezényletével kőszegi énekkarok előadásában felcsendült a régen hallott Kőszegi ének.

Az ünnepség hivatalos része a Szózat eléneklésével ért véget. A napsütéses délutánon azután könnyűzenészek, este pedig káprázatos tűzijáték szórakoztatta a kőszegieket és vendégeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!