2006.09.04. 02:29
Ledöntötték az egyik szobrot
Szombathely - Az első köztéri szoborkiállítást tavaly a sportház előtti téren rendezték, ezt a másodikat a megújult Fő téren helyezték el, a városlakók örömére. Senki nem gondolta, hogy a szobrokban kár eshet.
A II. Szombathelyi Köztéri Szoborkiállítást dr. Ipkovich György polgármester azzal adta át, hogy a tárlat két hétig lesz látható, alkalom arra, hogy bejöjjünk a Fő térre, itt találkozzunk, beszélgessünk. Mint mondta, bízik a rendező Magyar Szobársz Társasággal való kapcsolatban, és évről évre lesznek majd itt hasonló, nívós tárlatok. Kalmár János, a Magyar Szobársz Társaság képviseletében örömét fejezte ki, hogy elhozhatják ide, ilyen szép helyre a kortárs magyar szobrászok kompozícióit; a kiállítások lehetővé teszik a folyamatos párbeszédet az érdeklődőkkel. Mint mondta, a közté- ri emlékművek állandósága mellett fontos az is, hogy az ilyen változó helyeken bemutatott szobrok révén autonóm gondolatok is megjelenjenek. Dr. Gálig Zoltán, a Szombathelyi Képtár igazgatója a szobrásztársasággal kialakított kapcsolat eredetéről beszélt, amikor is a társaság egyszer a képtárban tartotta éves beszámoló kiállítását.
- Ez a köztéri tárlat megmutatja, hányféleképpen látják a szobrászok a plasztikát, melyek közül néhány kifejezetten az utcai jelek hordozója. Meglátjuk, ha majd már nem lesznek itt, hiányozni fognak. Ez a tárlat jegyváltás nélkül, csak úgy, idesétálva élvezhető - ajánlotta a szobrokat a közönségnek a képtár-igazgató. A megnyitón köszönetet mondtak azoknak a vállalkozóknak és cégeknek, akik lehetővé tették, hogy ezt a kiállítást itt megrendezzék. Közülük egy, Mészáros József vállalta, hogy gondoskodik az őrzésről.
De hiába volt biztosítva az őrzés, sőt, járőr is volt a Fő téren, elég volt egy hirtelen mozdulat, egy fiú ledöntötte az egyik szobrot. Így most Mohácsi András Szélkő című faragott bazaltszobra három darabban hever.
A rendőrségi ügyeletes elmondta, hogy az esetet egy kollégája jelentette: egy fiatalkorú erősködött, a két méter magas műalkotást szándékosan megrongálta. Még éjjel elkapták, kihallgatták, valószínűleg pénzbírsággal sújtják. Hogy a fiú miért csinálta, arról a rendőrség tegnap még nem adott információt.
Feiszt György alpolgármestert vasárnap reggel értesítették, ő nyomban a helyszínre sietett. Úgy tudja, éjjel egykor történt az eset, részeg volt, aki ledöntötte a szobrot, az őrök azonnal elfogták.
- Nem számítottunk arra, hogy ez megeshet, még nem tudjuk, mi legyen. Meg kell egyezni a szobrásztársasággal arról, ki, mikor, hova viszi az összetört szobrot - mondta Feiszt György. - Többmázsás súlyról van szó, daruval hozták ide, nem egyszerű emelgetni. Talán a képtárban kéne elhelyezni. Van tettes, így a biztosító nem fizet.
- A szobor eszmei értéke 1,5 millió forint, a kártérítést nyilván az állja, aki a kárt okozta - mondta Kalmár János. - Az állampolgárság nemcsak jogokkal, hanem fe-lelősséggel is jár. Mint kurátor nem engedhetem, hogy a szobrászokat ilyen kár érje, amikor odaadják a legszebb műveiket. Az önkormányzat a szobrokat tőlem megőrzésre átvette. De megvan a tettes, aki a büntetéssel egy életre megtanulja, hogy a kultúra az kultúra, nem rongáljuk a köz javait. A szobrász dolga lesz, hogy - méltányosságból - enged-e az árból. Lehet tetszést, nem tetszést mutatni, de az ilyen agresszív, ostoba megnyilvánulásnak nincs értelme, ezért anyagilag is felelni kell.