Belföld

2006.09.16. 02:29

Ötéves a város

Répcelak - Műfüves kispályát avattak tegnap délelőtt a Móra Ferenc iskola udvarán. A rendezvényen megjelent - többek között - Lamperth Mónika önkormányzati és településfejlesztési miniszter is.

Mórocz Zsolt

Éppen öt esztendeje volt tegnap annak, hogy a répcelaki önkormányzat megkapta a városi címet bizonyító okle-velet. Az ötéves évforduló alkalmából készített Répcelaki képeskönyv című színes, gazdag fotóanyagot és történelmi áttekintést tartalmazó kiadványt a város valamennyi háztartásába eljuttatja az önkormányzat. Az ötéves évforduló napján, tegnap délelőtt avatták fel a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola udvarán a műfüves pályát. A rendezvényen megjelent - többek között - Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Básthy Tamás fideszes honatya, a térség országgyűlési képviselője, Dunai Antal olimpiai bajnok futballista, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke, dr. Németh Kálmán, Répcelak polgármestere, Varga Zoltán, a vasi sportigazgatóság vezetője, valamint Szoporyné Szabó Piroska, az intézmény igazgatója.

Az avatóünnepségen elsőként dr. Németh Kálmán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte: az önkormányzat olyan projektekbe fektette a pénzét, amelyről úgy vélte, megtérülő beruházások lesznek.

- Az önkrományzatot igazolták a döntései, miszerint érdemes pénzt fektetni az intézményekbe. Ennek megfelelően sikerült felújítanunk a hivatalt, a könyvtárat, az óvodát, az idősek klubját, és a mai naptól az iskola is műfüves pályával bővül - ismertette az elmúlt évek önkormányzati beruházásait dr. Németh Kálmán, majd hozzátette: a kivitelezéséhez nagy segítséget, mintegy ötmillió forintot kapott a város az elmúlt ciklusban még Belügyminisztérium elnevezésű tárcától. A polgármester később arról szólt, hogy na- gyon jó helyre került a pálya, ugyanis a répcelaki emberek hagyományosan futballszeretők. Dr. Németh Kálmán végül azt is kiemelte, hogy az Új Magyarország fejlesztési tervben szerepel a Móra Ferenc iskola felújítása.

Dunai Antal, az MLSZ alelnöke azt hangsúlyozta, hogy az európai futballszövetség (UEFA) a 2004-es Európa-bajnokság bevételéből az ötvenkét tagországnak létesítményépítésre országonként egymillió svájci frankot, mintegy 160 millió forintot különített el. Az egykori futballista a répcelaki önkormányzati illetékesek és sportvezetők leleményességét di- csérte, mondván, eredményes pályázatuknak köszönhetően az országban a vasi településen készült el a hetedik műfüves kispálya.

Lamperth Mónika arról beszélt, hogy az államnak jelentős szerepet kell vállalnia az utánpótlás-nevelésben, a létesítmények kialakításában, valamint a tömegsport finanszírozásában. Ennek megfelelően a nemzeti sportstratégiát már úgy állítják össze, hogy a diák-, szabadidő- és utánpótlás- sport a korábbinál lényegesen nagyobb anyagi támogatást kapjon a jövőben. A szocialista politikus kiemelte: a répcelaki önkormányzat nagyszerű partner volt a kivitelezésben. Az önkormányzati tárca vezetője végül ígéretet tett arra, hogy a minisztérium továbbra is támogatja majd a sportlétesítmények kialakítását célzó pályázatokat.

Az iskola igazgatója, Szoporyné Szabó Piroska köszönetet mondott a beruházás valamennyi érintettjének azért, hogy a húszéves salakos pálya helyett ma egy modern, mű- füves, világítással ellátott pályán sportolhatnak a gyere-kek. Az igazgató hangsúlyozta: a pályát nemcsak az iskolás diák, hanem minden sportszerető polgár használhatja majd. A mintegy 18 millió forintos beruházás egyébként hár- mas finanszírozással valósult meg. A költségek felét az önkormányzat állta, a többi részt pedig a Belügyminisztérium és az MLSZ fizette. Görbe László római katolikus plébános és Verasztó János evangélikus lelkész áldása után a gyerekek birtokba vették a 40x20 méteres pályát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!