Belföld

2006.09.20. 02:29

Tüntetés a kormány ellen

Szombathely (VN) - A Gyurcsány-kormány lemondását követelő tüntetést tartott tegnap este a MIÉP a Fő téren.

Mórocz Zsolt

Hat óra előtt néhány perccel kezdtek gyülekezni a vasi megyeszékhely városközpontjában idősebb sétálók, fiatalabb bámészkodók, s gyermekeket is lehetett látni. Néhányan magyar zászlót lengettek. Egy idősebb úr ekként köszöntötte kortársát: Aki magyar, velünk tart! Amaz rábólintott erre.

Hangosbemondón üdvözölte a gyarapodó tömeget B. Tóth László, a MIÉP megyei és szombathelyi elnöke: - Sólyom László köztárasági elnökkel egyetértek, aki a Magyar Televízióba hétfőn este behatolókat köztörvényes bűnözőknek nevezte, csak azokat is nyilvánítsa ilyeneknek, akik e mostani helyzetet előidézték. Békés demonstrációra hívtam ide mindenkit. Magyarországon a felső tízezer, százezer meglopja magát, ők vegyék tudomásul, hogy lejárt az idejük. Ma tudtam meg, hogy az Európai Néppárt is a Gyurcsány-kormány lemondását követeli.

- Nem vagyok a vérontás, a rongálás híve. A televíziónál a tüntetők csak a berendezési tárgyakat törték szét, a hatalmon lévők az elmúlt 16 évben a nép vagyonát lopták el. Lenyúltak mindent. Minden színlelt szerződés alapvetően semmis.

Egy hölgy, egy harmadik emeleti ház erkélyéről így kiabált le: Éljen Gyurcsány!A tömegből néhányan ekként reagáltak: Hazaáruló! Vörös k...a! Erre a hölgy visszahúzódott. A bolsevik anyád, az! Gyere ki, a nyakadnál fogva saját lakásodból kidoblak, utána mosolyoghatsz!

Más azt harsogta: A Kunczéék az igazi bűnösök! Többen pedig skandálták: Hajrá, Magyarország!.

Horváth Péter beszéde következett, őt úgy mutatták be, mint a MIÉP szervezetének oszlopos tagját. Egyebek között így szólt: Gyurcsány ott folytatja, ahol abbahagyta. Ha az önkormányzati választásokon a szocik nyernek, visszajön Rákosi rémuralma!

Negyed hétre már néhány száz főnyire duzzadt a tömeg. B. Tóth László töbek között kijelentette: - Bennünket, benneteket, titeket 1990 óta birkáknak néznek, megtévesztenek bennünket.

Zsibongott a mintegy félezerré gyarapodó résztvevő. Fölhangzott: Éljen a magyar! Ria, ria, Hungária! Az elnök: - Szolidaritást vállalunk a budapesti békés tüntetőkkel, szívvel-lélekkel velük vagyunk! Le ezzel a mocskos kormánnyal!

Szót kért egy kétgyermekes édesanya is. A mindennapi megélhetés nehézségeiről beszélt egyebek között, majd hozzáfűzte: - Becsülettel, tisztességgel le kellett volna mondania a kormánynak!

Az elnök békés forradalomra biztatott, majd hét óra tájban a tömeg elénekelte a himnuszt. Többen még a téren maradtak. Később néhány választási plakátot gyújtottak meg valakik.

Békés demonstráció volt tegnap este Körmenden is, mintegy kétszáz résztvevővel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!