Belföld

2006.09.05. 02:29

Újra lesz itt síelés

Kőszeg - Ha strandjuk egyhamar nem is, de igazi sípályájuk - úgy tűnik - hamarosan lesz a kőszegieknek. Komoly esély van rá, hogy a hóhiány sem lesz akadálya a sportolásnak, Ausztriából hóágyúkat is próbálnak beszerezni. A Kőszegi Kerékpáros Egyesület lelkes csapata már eddig is sok munkát végzett.

Mórocz Zsolt

Amikor még igazi, havas telek jártak, a Szabóhegyen akkoriban még úttörő téli olimpiát is rendeztek. Van, aki emlékszik rá: teherautóval a városból hordták fel a határőrök és a városgazdálkodás emberei a hegyre a havat, az összes kőszegi iskolás ki volt vezényelve taposni azt, de volt hó, és voltak sí- és szánkóversenyek is Kőszegen.

Az elmúlt öt esztendőben egy helyi vállalkozó működtette a sípályát, amelynek életében augusztusban új korszak kezdődött: az önkormányzat birtokában lévő létesítmény bérleti jogát a Kőszegi Városüzemeltető és Kommunális Szolgáltató Kht. átadta a városért sokat tevő Kőszegi Kerékpáros Egyesületnek.

- Egy harmincfős, síelni, snowboardozni szerető nagyon aktív kőszegi csapat keresett meg azzal, hogy szívesen kialakítanának olyan snowboard-pályát, amely síelésre is alkalmas - mondja Stampf Ferenc, a kerékpáros egyesület elnöke.

Máté Zsolt és Kelemen Dániel vezetésével az egyesületen belül hamarosan meg is alakult a snowboard szakosztály. A pálya felújításán túl vállalták a felvonó felújítását is - ez nem volt használható -, kitisztítják a szánkópálya nyomvonalát is, s egész évben karbantartják, gondozzák majd a területeket.

- A szerződésben az áll, hogy sportolásra alkalmas hó esetén üzemeltetjük a pályákat, de most nagy erőbedobással, helyi vállalkozók hathatós támogatásával hóágyúk után kutatunk. Nagy remény van a beszerzésükre - újságolja Stampf Ferenc.

A kőszegiek Ausztriából próbálják beszerezni a hó-ágyúkat, mert ott folyamatosan újakra cserélik le őket.

A bérbevétel után azonnal elkezdték az állapotfelmérést, majd a gaztalanítást a pályákon. A bozótirtást és a gallytalanítást az Őrségi Nemzeti Park és a Szombathelyi Erdészet Zrt. szakembereivel egyeztették. Kiderült, hogy a sífelvonó használhatatlan, ezt ezekben a napokban javítják meg. Mindezen túl a parkolót is újra használhatóvá teszik, felújítják, a jelenleg erősen elgazosodott, hosszú évek óta nem használt északi pályát is kitisztítják, működőképessé teszik.

A természetjáróknak jó hír: ha igény van rá, akkor a síházat és a melegedőt, valamint a hozzá kapcsolódó mellékhelyiséget tervezi egész éven át üzemeltetni a kerékpáros egyesület. Itt a pihenésen túl információs anyagokhoz és üdítőitalokhoz is hozzájuthatnak majd a turisták. Szalonnasütőt már kialakítottak itt, a tervek között szerepel még kerékpárkölcsönzés is a hegyen.

A nagy munkát olyan lelkes huszonéves fiatalok végzik, akik nagyon szeretnek síelni, évente egy-két hetet Ausztriában és Horvátországban töltenek el, de úgy gondolják: ha végeznek a munkával, akkor a téli estéket szívesen töltenék el a Szabóhegyen síeléssel, ráadásul a gyere-keknek is kitűnő szórakozást nyújtana a szánkózás.

Amikor a várható díjakról kérdezem Stampf Ferencet, elmondja: a felvonó üzemeltetése pénzbe kerül, tehát díjat szednek majd, de sportbarát díj lesz ez, ugyanis az első évben népszerűsíteni akarják a kőszegi pályákat. Reményeik szerint szombathelyiek is szívesen használják majd.

Mi minden változik majd Kőszegen a sí- és szánkópálya folyamatos üzemeltetésével? A mainál jóval többen megtanulják, megszeretik majd a téli sportokat, élet költözik ebben az évszakban is a hegyre. Ráadásul ha igény lesz rá, akkor akár nyaranta is lehet majd síelni itt görgős sítalpakon, már erről is beszélgetnek egymás közt a kőszegiek.

Most segítséget várnak olyanoktól, akik kétkezi munkával, eszközökkel tudják támogatni őket. Augusztus eleje óta minden hétvégén a hegyen dolgoztak, munka után hétköznapokon 5-7 óra között is ezt teszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!