Belföld

2006.12.30. 03:29

Forráskeresőben

Sárvár (edz) - Szűk esztendőre számít jövőre Sárvár önkormányzata. A várható bevételek jelentősen elmaradnak az ide- itől. Ezért kiemelt feladat új források felkutatása és a kiadáscsökkentés.

Erős D. Zoltán

A sárvári önkormányzat a jövő esztendőben 4 milliárd 114 millió forint bevétellel számol. Ez csaknem 1 milliárd forinttal kevesebb az idei előirányzatnál, ezért az önkormányzati feladatellátás változatlan szervezeti formában és színvonalon várhatóan nem lesz biztosítható. Ezt mutatja, hogy a költségvetési koncepció készítésekor az egyensúlyt minden eddiginél nagyobb, mintegy 160 mil- lió forintos folyószámlahi- tel megtervezésével sikerült megteremteni. Ahhoz pedig, hogy a városi intézmények zavartalanul működjenek, a várható infláció miatt további csaknem 75 millió forintos forrás előteremtésére lenne szükség. 2007-ben az eddigi 20-22 százalékos arány helyett csak az összkiadások 2,3 százalékát fordíthatják fejlesztésekre.

Ebben a helyzetben a képviselő-testület úgy határozott, hogy az önkormányzati intézményeknek át kell tekinteniük, hogyan tudják növelni bevételeiket. Megvizsgálják a nem kötelező feladatként jelentkező oktatási intézmények fenntarthatóságát, az alapfokú intézményekben megkezdik a gyermek számához igazodó dolgozói létszám kialakítását. A nappali szociális ellátásban is feladatként jelentkezik a költségtakarékosabb módszerek bevezetése. Az intézményi kiadási megtakarításokkal el kívánják érni, hogy a város folyószámlahitelének mértéke ne haladja meg a 60 millió forintot.

A jövő évi költségvetésben jelentős bizonytalansági tényezőt jelent az önkormányzati kórház helyzete. A költségvetési koncepció készítésekor 50 millió forint működési és 30 millió forint fejlesztési támogatással számoltak. Amenyiben az intézmény, vagy egyes feladatai megszűnnének, az óriási terhet jelentene mind a kórháznak, mind pedig az önkormányzatnak.

A korábbi évekhez viszonyítva Sárváron jelentősen csökken a fejlesztésekre, felújításokra fordítható keret. 2007-ben erre a célra mindössze 135 millió forint áll az önkormányzat rendelkezésére. A feladatok között szerepel a Kossuth téren a szökőkút felállítása, a Nádasdy-vár felújításának a támogatása, a Széchenyi utcában orvosi rendelő kialakítása, valamint a polgármesteri hivatal felújításának a folytatása.Cél, hogy az önkormányzat jövő évi folyószámlahitele ne legyen 60 milliónál több

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik