Belföld

2006.12.21. 03:29

Vasban a székhely

Szombathely - Szervezeti és működési szabályzatáról, a régió koncepciójáról, a kórházi ágyszámokról, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága megszüntetéséről is tárgyalt a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács.

Erős D. Zoltán

Kisebb vita alakult ki a regionális tanács által más testületekbe delegáltak megválasztásánál. A 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanácsába jelölést kapott Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere. A szavazásnál azonban egyikük sem kapta meg a szükséges támogatást. Gyors egyeztetés után azonban megszületett a konszenzus: a térségi tanácsnak dr. Ipkovich György lesz a tagja, helyettese pedig Schwiegelhofer Ferenc, a térségi tanács munkaszervezetének vezetője lesz.

A tanács megvitatta a nyugat-dunántúli régió 2007- 2013/2020 közötti időszakra vonatkozó helyzetelemzését, koncepcióját és programját. Az egyeztetési változatot vitára bocsátják.

A Nyugat-dunántúli Operatív Programot előző ülésén fogadta el a tanács. Miután a kormány is jóváhagyta a dokumentumot, megküldték az Európai Bizottságnak. A program megvalósítására kétévente akciótervek készülnek. A munka előkészítéséről Győrffy Gábor, a fejlesztési ügynökség vezetője tájékoztatta a tanács tagjait. Elmondta, hogy legkorábban január közepén várható egy-két pályázat kiírása, s szeptember- októberben lehetnek az első szerződéskötések. A régiós akcióprogram várhatóan február végére készül el, ezt követően lesz lehetőség nagyobb számú pályázat kiírására, s a jövő év végétől várhatóak az ezekkel kapcsola- tos szerződéskötések.

Szerepelt a tanács napirendjén a Nyugat-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács beszámolója is. Ennek során azonban nem a testület munkáját értékelték, hanem a kórházi ágyszámokról alakult ki vita. Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke azt kifogásolta, hogy akkor, amikor a tanács azt szorgalmazta, hogy a soproni is a súlyponti kórházak közé kerüljön, olyan tájékoztatás hangzott el, hogy ez nem a régiós ágyszámok rovására történik. Kovács Ferenc vasi közgyűlési elnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy jobb lenne az aktív ágyakról a régión belül megállapodni, mintsem a miniszter hozza meg a döntést.

A zalaegerszegi ülésen a fejlesztési tanács olyan álláspontot alakított ki, hogy nem fogadja el az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága tervezett megszüntetését. A határozatot megküldték a környezetvédelmi és az önkormányzati miniszternek is. A tegnapi ülésen Rácz József, a környezetvédelmi miniszter delegáltja arról tájékoztatta a tanácsot, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium némileg módosítva fenntartja álláspontját: az Őrségi Nemzeti Parkot és az Írottkő Tájvédelmi Körzetet is a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága hatáskörébe utalja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!