2007.03.27. 02:29
Egy üzem bezár
Szombathely (pg, kit)- A Jabil bejelentette, hogy beszünteti a termelést a Puskás Tivadar utcai gyárban. Több mint ezer ember kerülhet így az utcára. Ilyen mértékű elbocsátás még nem volt Szombathelyen.
Érdeklődésünkre a vállalat hangsúlyozta: kizárólag üzleti kényszerből tervezi ezeket a lépéseket.
- Hét éve dolgozom itt operátorként, idén terveztük az esküvőt a vőlegényemmel, ebből most nem lesz semmi - mondja szomorúan egy fiatal lány a Jabil Circuit Magyarország Kft. Puskás Tivadar utcai telephelye előtt. Annyit még elárul, hogy amíg három műszakban dolgoztak, 95 ezer nettót vitt haza, de amióta két, illetve egy műszakban dolgoztak a szalagnál, már csak hetvenezer forint volt a havi keresete.
Az első műszak jön ki a kapun. Süt a nap, de senki nincs virágos jókedvében. Szívesen, igaz, kissé sietősen beszélnek arról, mit mondtak odabenn a tervezett gyárbezárásról.
- Azt mondták, harminc nappal a munkaviszony megszűnése előtt mindenki névre szólóan megkapja a felmondását - közli egy fiatalember. - Gépésztechnikus vagyok, 100-130 ezret viszek haza havonta. Aztán javít gyorsan: - Illetve, vittem haza...
Egy az autójához tartó fiatalember, szakmáját tekintve informatikus, optimista. Azt mondja, azt ígérték odabenn, hogy segítenek majd elhelyezkedni. Két és fél éve dolgozik a Jabilben, úgy tűnik, bízik abban, hogy saját erőből is talál majd munkát.
Többen mondják, az üzem vezetői állásbörzéket szerveznek számukra, s vannak, akik már azt is tudják, hogy legkésőbb augusztusig lezajlik a gyárbezárás.
- Sajnos hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy a gazdaság szereplői gyorsan változtatnak koncepciójukon, és számunkra váratlanul, egy gyors döntés után áthelyezik a termelést más városba vagy országba - kommentálta a hírt dr. Ipkovich György polgármester. A cég vezetői eddig nem egyeztettek a város első emberével, a sajtóból tudta meg a hírt.
A polgármester szerint több okból is nehézséget okoz a termelés megszüntetése.
Dr. Ipkovich György szerint a város több száz milliós iparűzési adótól esik el, ha a Jabil Circuit Magyarország Kft. megszünteti a gyártást a vasi megyeszékhelyen, de ennél is súlyosabb gond a munka nélkül maradó dolgozók foglalkoztatásának kezelése.
- Úgy látszik, nagyjából négyévente ér bennünket olyan csapás, hogy egy multicég elviszi a termelést tőlünk - folytatja a polgármester. - Négy éve a Philips szüntette meg a gyártást, a munka nélkül maradt dolgozók egy részét éppen a Jabil Circuit szívta fel. Most is van remény arra, hogy az utcára kerülő dolgozók egy része munkához jusson a másik Jabil-gyárban, a Jabil Global Services-ben.
A két gyárat sokan összekeverik, de míg előbbi szalagmunkát végeztet, utóbbi magas színvonalú szerviztevékenységgel foglalkozik, és nálunk van az európai központja. A Jabil Global Services megtelepedését segítette az önkormányzat - még ingyentelket is ajánlott a vezetőjének, de ő ezt nem fogadta el -, ezzel szemben a Jabil Circuit nem kapott rendkívüli városi támogatást.
- Az önkormányzat a foglalkoztatás növelése érdekében főleg az infrastruktúra fejlesztésével tud segíteni - folytatta a polgármester. De hatékony lehet szerinte az a foglalkoztatási paktum is, mely létrejötte óta sokat segített az utcára került dolgozók elhelyezésében.
A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szombathelyi kirendeltsége sem kapott tájékoztatást a tervezett elbocsátásokról, tudtuk meg a hivatal vezetőjétől, dr. Kovács Pétertől. Az első egyeztetésre kedden ülnek le a cég vezetőivel és az önkormányzattal. A szabály - ötven főt meghaladó elbocsátás esetén - az, hogy a tényt a felmondás előtt egy hónappal közölni kell a hivatallal.
Olyan nagymértékű létszámleépítés, amilyet a Jabil tervez, még nem volt Szombathelyen. A Philips helyi gyárából az évtized elején mintegy hétszáz fő került utcára, a Cellcomp akkoriban ezernél is több embert bocsátott el, nagyjából annyit, mint a kőszegi Kromberg Még túl korai erről beszélni. Múlt pénteken egy szándékbejelentés történt a Jabil ré- széről. A hivatalos tárgyalások az illetékes felekkel majd csak most kezdődnek.
A Jabil képviselőjének felvetettük: az év elején a cég helyi vezetője lapunknak még arról nyilatkozott, hogy bár a kölcsön-munkaerő száma csökken, de új, magasabb automatizáltságú gyártási üzletek kerülnek a Puskás Tivadar utcai telephelyre. Mi változott azóta, hogy most mégis inkább a teljes gyártás elvitelét tervezik?
A Mirella Kimpentől kapott válasz szerint a vevői igények folyamatosan ingadoznak, s a jelenlegi üzleti igények nem indokolják, hogy a Jabil két gyártótevékenységgel foglalkozó telephelyet tartson fenn Magyarországon.
A folytatásban arra is kíváncsiak voltunk, hogy korábbi bejelentésük, miszerint a szerviztevékenység központjául Szombathelyt jelölték ki, jelent-e új állásokat a Jabil Global Services itteni gyára számára?
A szerviztevékenység Szombathelyen történő koncentrálása a jelenlegi helyzet megerősítése. Nincs tervben szerviztevékenység-áthelyezés, az áthelyezés csak a gyártótevékenységre vonatkozik , fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A Jabilnél várható történésekről a szakszervet véleményét is megkérdeztük, annál is inkább, mert információink szerint a cég vezetői tegnap délután ültek asztalhoz az érdekképviselettel. Mile Zsolt, a Szombathelyi Elektronikus Dolgozók Szakszervezetének vezetője, miután megerősítette információinkat, elárulta: a szakszervezet és az üzemi tanács napi szinten fog egyeztetni a menedzsmenttel.
- A cél, hogy a dolgozók korrekt feltételek mellett távozhassanak a cégtől - fogalmazott Mile Zsolt, hozzátéve: a szakszervezet és az üzemi tanács állandó jogsegélyszolgálat felállítását is tervezi.
(A Jabil, az önkormányzat és a munkaügyi központ mai tárgyalásának eredményeiről holnapi számunkban írunk.)