Belföld

2007.03.30. 02:29

Vasárnaptól útdíj

Szombathely - Véglegessé vált az útdíjlista, a változást jelző táblák nagy része is kikerült már az érintett főútszakaszok mellé. További újdonságokra is számíthatnak azonban az autópályákat használó fuvarozók. A személygépkocsikra vonatkozó szabályok egyelőre nem változnak.

Vas Népe

A fizetőssé váló főútszakaszok ellenőrzése az Állami Autópálya-kezelő Zrt. feladata lesz.

- A minisztériumi rendelet hatálybalépésének napján, azaz április elsején már ott leszünk az utakon - tudtuk meg Horányi Emesétől, az Állami Autópálya-kezelő Zrt. sajtóreferensétől. - Természetesen csak azokat az utakat járjuk majd be, amik már ki vannak táblázva. Kezdetben az autópályák ellenőrzésére használt gépkocsikat csoportosítjuk át, a későbbiekben pedig további tizenkét új, kamerával felszerelt jármű fog felügyelni a kijelölt szakaszokra. A közlekedők az autópályákon a fel- és lehajtó ágakban sűrűbben találkozhatnak majd mobil ellenőrző autóinkkal, a főutakon inkább a vám- és pénzügyőrséggel, a határőrséggel és a rendőrséggel közösen, tengelysúlyméréssel egybekötött tereléses ellenőrzéseket tartunk majd.

A közeljövőben több szempontból megváltozik az autópálya-használat. Ugyancsak április elsejétől a három és fél tonnánál nehezebb, de tizenkét tonnát el nem érő autóbuszok és teherautók is közlekedhetnek az eddig csak a tizenkét tonnásnál súlyosabb kamionoknak fenntartott egynapos autópálya-matricával. Ezzel együtt azonban valamennyi, eddig térítésmentesen használt autóút fizetőssé válik számukra. A személygépkocsik továbbra is ingyen haladhatnak az autóutakon, viszont nekik a négynapos matrica marad a legrövidebb.

A motorosok számára május elseje és szeptember harmincadika között kísérleti jelleggel kedvezményes díjtételt vezetnek be: eddig a személygépkocsikra vonatkozó összeget fizették, most éppen a felét kell majd. Speciális matricát erre az időszakra nem bocsátanak ki, tehát kizáró-lag elektronikus úton történhet a befizetés. A könnyítés a motorosbalesetek számának csökkentését célozza. Remélik, hogy sikerül felcsalogatni a kétkerekűeket a jobb minőségű és kevésbé veszélyes autópályákra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!