2007.06.07. 02:28
Most a postás lét a tét
Szombathely (ra) - Féltik munkahelyüket, és a postai szolgáltatás romlásától is tartanak a Postás Szakszervezet tagjai. A 2009-es postaliberalizáció szerintük korai.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2007. június 6-án 12-13 óra között postánk egy szakszervezeti figyelemfelhívó akció miatt bezár. Ugyanebben az időben Európa minden nagyvárosának főpostáján megáll a munka. Megértésüket, türelmüket köszönjük! - ez a felirat fogadta az érkezőket tegnap a nagypostán.
Sokan bosszankodtak a megyeszékhelyen ez idáig valószínűleg sosem tapasztalt hosszúságú munkabeszüntetés miatt. A biztonsági őr újra és újra türelmesen megmagyarázta a helyzetet, és alternatívaként a sztrájk ideje alatt is nyitva tartó kispostákat ajánlotta az ügyfeleknek.
Közben a hátsó bejáratnál már gyülekeztek a munkahelyüket és munkakörülményeiket féltő alkalmazottak. Az egyenruhás embersereg láttán meg-megálltak a járókelők, ők szórólapokból tájékozódhattak a tömörülés okáról. A demonstrációra a kispostákról is érkeztek dolgozók, s még a belső körzetek kézbesítői közül is megjelentek páran. A többieknek dolgozniuk kellett, ha nem akarták estébe nyúlóan hordani a leveleket.
- A postás lét a tét - foglalta össze Lőrincz József, a Szombathelyi I-es Posta szakszervezeti titkára. - A 2009-es piacnyitás és a belőle következő verseny felkészületlenül érné a postát, versenyhátrányba kerülne. Sok ezer munkahely szűnne meg, a hivatali körülmények romlanának, és ebből következően félő, hogy a szolgáltatás minősége is. Azt szeretnénk tehát, ha az Európai Bizottság kitolná 2012-re a posta liberalizációjának idejét, és ha a veszteséges, de kötelező feladatokat az állam valamilyen módon támogatná.
Május harmincadikán Berlinben, a német gazdasági minisztérium előtt tüntettek Európa postásai. A mai megmozdulás szintén nemzetközi: dél és egy óra között valamennyi nagyvárosi főposta kapuja zárva volt. A liberalizáció ügyével előreláthatólag kedden foglalkozik az unió illetékes bizottsága.