2007.07.02. 02:29
Kétéves kislány volt az áldozat
Győrvár (tag)- A hét szinte mindegyik napján történt halálos kimenetelű baleset a megyében. Szombaton egy kétéves kislány vesztette életét, ugyanis autójuk egy akkor érkező nemzetközi gyorsvonattal ütközött a falu belterületén.
Szombaton délelőtt fél tizenegykor Győrvár belterületén, a jelenlegi információk szerint a működő fénysorompó piros jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott egy Ford Escort típusú személygépkocsi.
Az autó vezetője a faluközpont felé közeledett, és egy átjáróhoz érve ütközött a Zalaszentiván irányából Vasvár felé közlekedő Jadran nemzetközi gyorsvonattal. A gépkocsit a szerelvény a vasúti töltés oldalába lökte.
A Fordban egy család három tagja tartózkodott. Mindannyian kirepültek a kocsiból. A kétéves kislányon a mentők már nem tudtak segíteni, a helyszínen életét vesztette. A gépkocsivezető feleségét mentőhelikopter szállította a szombathelyi Markusovszky kórházba. A férfit először a mentők a helyszínen ellátták, és csak utána vitték kórházba, sérülései súlyosak.
A vonaton szerencsére senkinek sem esett baja. A műszaki mentésben a vasvári önkéntes és a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók vettek részt. A helyszínelés ideje alatt az érintett szakaszon leállt a vasúti forgalom, vonatpótló autóbuszok szállították az utasokat.
A szombati tragédiával együtt az elmúlt héten öt halálos kimenetelű baleset történt Vas megyében. A nagy meleg miatti koncentrációzavar vezet nyáron főleg a balesetekhez. Figyelmetlen volt a vezető, ez okozta a szombati balesetet